A HírTv stábja is járt a helyszínen és Szente Vajk színészt és Lofti Begi zenészt is kérdezték a kávéházról és annak történelméről. A színész elmondta, hogy
a 2 világháború után, a szocialista vezetésnek nem volt célja egy jól mükődő kávéház létrehozása, mivel a több nagy európai forradalom – a magyar 1848-as is – kávéházból indult.
Ezzel a lépéssel is csökkenteni akarták a forradalmi hangulatot tette hozzá Szente. Lofti Begi szerint a modern belsőnek nagyon jól áll, hogy a polgári lét hangulatával keveredik. Majd hozzátette, hogy nagyon szívesen zenél kis közönség előtt, mivel ebben az esetben sokkal meghittebb a hangulat.