Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Spanyolország
21:002024. június 20.
Olaszország

Hont András: A fél magyar értelmiség most magyarpéterezi el a maradék becsületét

2024. június 04. 21:20

„Megpróbáltam utoljára visszafogottan és nyugodtan elmondani, hogy a Messiás-jelenségben mi a legnagyobb baj” – írta a publicista.

2024. június 04. 21:20

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

„A legutóbbi adásban akkor megpróbáltam utoljára visszafogottan és nyugodtan elmondani, hogy a Messiás-jelenségben mi a legnagyobb baj, és hogy én még ilyet nem láttam, és miért nem” – írta a Facebook-oldalán Hont András. A publicista az ATV Öt című műsorában hosszabb ideig foglalkozott Magyar Péterrel. A publicista az újdonsült politikus személyisége mellett a Messiás-jelenség társadalmi hatásait is górcső alá vette.

Ezt is ajánljuk a témában

Beszéltem arról, hogy miért a legerkölcstelenebb projekt a magyar politikában, és a történelemben is miért megy ritkaságszámba”

– írta Hont a közösségi oldalán.

„Hogy ennek ellenére miért szeretett bele a művelt, európai értelemben vett demokrata közönség összes létező elvének föladásával. Ráadásul a semmiért,

azaz a fél magyar értelmiség most magyarpéterezi el maradék becsületét”

– foglalta össze a véleményét a publicista.

A felvételt itt tudja megtekinteni:

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2024. június 08. 11:12
Az "éttermiségnek" azon része, aki a minibradpittben meglátta a megváltót és meg is szólalt mellette, már most nagyon rosszul érzi magát.
uszti89-2
2024. június 05. 14:34
Egy Magyar Péter rendezvényen megszólal egy néni : "Miért vannak olyan sokan Magyar körül ?" Egy idős bácsi felel neki : "Tudja asszonyom a legyek mindig a szarra szállnak."
cinkegolyó
2024. június 05. 09:16
Mi a Magyar Péter mögött álló erők célja? - Földi László a Youtube-on beszél erről. MP Mo-on fontos személy akar lenni. Egy felkészült nemzetközi csapat áll MP mögött, akik egyételműen a Világkormány képviselői. A szakértői ügyesen kiválogatják azokat, amit a magyar emberek fontosnak tartanak, és ezt ők is tudják használni a kampányban, és hozzáteszik a saját narratíváikat is. Rájöttek, hogy milyen mondatokkal tudják a magyar embereket elérni. Egy a fontos, hogy Orbán Viktor ne maradjon. Mért? Mert Orbán nemet mond a nyugati politikára, mások is követik OV szavait, politikáját, és ez a nyugatiaknak nem tetszik. Az embereknek azért tűnik hitelesnek MP, mert belülről jön, ezért elhiszik amit állít. Amennyiben ezek az erők győznek bármely országban, négy év elég arra, hogy teljesen szétzilálják a társadalmat, lebontsa a nemzet alapjait. A lengyeleket is átverték Tuskék. MP hatalomra kerülése esetén ugyanaz a folyamat indul el, mint a nyugati társadalmakban és a lengyeleknél.
catalina11
2024. június 05. 08:31
Beszéltem arról, hogy miért a legerkölcstelenebb projekt a magyar politikában, és a történelemben is miért megy ritkaságszámba” – írta Hont a közösségi oldalán. „Hogy ennek ellenére miért szeretett bele a művelt, európai értelemben vett demokrata közönség összes létező elvének föladásával. Ráadásul a semmiért, azaz a fél magyar értelmiség most magyarpéterezi el maradék becsületét” ez a fél "magyar" értelmiség a Spinozaház lakója, ennélfogva erkölcsről szó sem lehet. A vezérük, Soros György erkölcse: „A tranzakciós piacgazdaságban mindenkinek a saját érdekét kell szem előtt tartania, így az erkölcs, a lelkiismeret csupán teher. Akik nem törődnek a többiekkel, sokkal jobban érvényesülnek. Korunkban az új szemlélet a sikert tartja a legfőbb célnak, és ehhez bármilyen eszközt megenged, és jogosnak tekint. Az üzletkötésen alapuló társadalomban az egyén mindenek felett áll, nem kell feltétlenül becsületesnek lennie, ez inkább hátrány." Magyar Péter pedig egy totál "becstelen briganti".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!