Egy mai piknik elé

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

„Nézzük először a meghívót, betűhíven:

«David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete, Daniel Basila úr és családjuk szeretettel meghívjuk … urat és családját egy Family Pride Piknikre, ünneplésében és támogatásában Magyarország LMBT-közössége és szövetségesei. Támogatók és családok meghívást kapnak egy ünnepi összejövetelre ételekkel, játékokkal, szórakozással és bajtársiassággal. 2024. június 23-án, vasárnap 15:00-18:00»

Ezt kapták meg többen, kormánypárti képviselők, politikusok.

Remek.

Látom lelki szemeimmel, ahogy fideszes és KDNP-s politikusok összeszedik a családot, az asszonyt és a gyerekeket, és elindulnak az Egyesült Államok nagykövetének rezidenciájára (1121 Budapest, Zugligeti út 93.), a Family Pride Piknikre, mint «támogatók és családok», s aztán ott eltelnek ételekkel, játékokkal és főleg bajtársiassággal. Meg Pressman és Basila urakkal…

Nos, nem lesz ilyen.

Mert nem lehet ilyen.

Legalábbis nagyon remélem.

Azon egyszerű oknál fogva, mert Magyarország törvényeit az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének is be kell tartania. Vagyis hát, be kellene… De nem teszi.

Ellenben a képviselőink és a politikusaink betartják a törvényeinket. Például azt, hogy kiskorúaknak tilos az LMBTQ-propaganda. (Tényleg, hová lett a meghívóról a Q? Mi lesz szegény Q-kal?)

S mivel tilos, így családostul egyetlenegy kormánypárti politikus és képviselő sem fog megjelenni, hogy elteljen bajtársiassággal.

S ha ezt tisztáztuk, álljunk meg egy pillanatra a rezidenciánál.

Istenem… Zugligeti út 93.

Ott nőttem fel, azon a környéken. A Virányos úti általános iskolába jártam nyolc évig, az meg ott van a Zugligeti út 93. szomszédságában, akkor még járt az 58-as villamos, azzal tujáztunk fel a Libegőhöz, vagy ha mentünk megmászni a Tündér-sziklát, és valami megmagyarázhatatlan csodálattal és áhítattal lestünk be az «amerikai kertbe», mindig megbámultuk az ott lengedező amerikai lobogót, és tudtuk, mert hallottuk otthon, hogy Amerika az ígéret földje, a csoda, a tiltott gyümölcs.

A Szovjetunió nagykövetségénél nem voltak ilyen gondolataink.

S persze mindez 1969 és 1977 között volt. Régen volt.

Fura mi? Akik akkor, például 1969 és ’77 között a szovjet zászlót és a Szovjetuniót imádták és Amerikát gyalázták, azok és azok ivadékai ma az amerikai zászlót és az Egyesült Államokat imádják és az oroszokat gyalázzák.

És mind ott lesznek ma is, hogy elteljenek «LMBT-bajtársiassággal», és fürdőzzenek kicsit a helytartó és kedves «felesége» bűvkörében.”