Jóleső elismerés: így hálálta meg Donald Trump Orbán Viktor karakteres üzenetét

A volt amerikai elnök is megosztotta a magyar kormányfő bejegyzését.

„Nemzetközi szinten Meloni ügyesen elkerülte Orbán Viktor sorsát” – írja cikkében az amerikai lap.
Nyitókép: LUDOVIC MARIN / AFP
A The Washington Post csütörtöki cikke azt elemezte, hogy miként alakul Giorgia Meloni olasz miniszterelnök politikája, miután pártja nagy győzelmet aratott az EP-választáson. Mint írták, az Olaszországban zajló G7 csúcs során Meloni győztes köröket futhat, mert bizonyította, hogy egy jobboldali vezető is találhat pozitív fogadtatásra a nyugati politikusok körében.
Az amerikai lap szerint nemzetközi szinten Meloni ügyesen elkerülte Orbán Viktor sorsát, akit, bár Donald Trump volt elnök dicséretét is elnyerte, Európában és az Egyesült Államokban nagyrészt kiközösítettek.
Orbánnal ellentétben ő szinkronban van Brüsszellel és Washingtonnal Oroszország kérdésben,
hiszen támogatja a Moszkvával szembeni szigorú szankciókat és az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtást” – írja a Washington Post.
A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A volt amerikai elnök is megosztotta a magyar kormányfő bejegyzését.