Remélem, győz a konzervatív forradalom – Stumpf István a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Hogy látja, mi a CPAC impaktja?
Kicsit messzebbről indulnék. Keveset beszélünk arról, hogy milyen változásfolyamot indított el az Egyesült Államok hidegháború utáni világrendszervezése. A Szovjetunió összeomlásával a történelemben példátlan erőfölényben találta magát az USA. Megnyílt előtte a lehetőség, hogy továbblépjen az általa uralt nyugati blokkból, el is kezdte kiépíteni az egypólusú világrendet. Ezt némi leegyszerűsítéssel úgy kell elképzelnünk, hogy gazdasági, majd politikai értelemben is integrálni próbálta a világot. Az agy, az irányítóközpont maradt Amerikában, de a gyártást és a vállalati folyamatokat kiszervezte távoli országokba. Ezzel párhuzamosan egyre jelentősebb szerephez jutottak a politika alakításában a szintén transznacionálissá váló ngó-k. Milyen hatással volt mindez a világra? A folyamatot az egyes országok állami, társadalmi szerveződésük szétzilálásaként érzékelték, de az amerikai társadalmat és politikumot sem hagyta érintetlenül az átrendeződés. A gazdaság kiszervezésével tömegével vesztek el a munkahelyek, a társadalom egyre inkább eladósodott, annak minden negatív következményével. A hagyományosan a munkásközéposztály érdekeit képviselő Demokrata Párt az amerikai fókusz helyett markánsan globalista orientációjúvá vált. A lokális állami szerveződés gazdasági-politikai lebontása mellett pedig megjelent a történelmi identitás és a család lebontása is. Ez a mai progresszivizmus vagy más néven woke.

Ma ott tartunk, hogy világszerte kétféle politikai erő verseng: a progresszív globalista és a konzervatív szuverenista. Milyenek az erőviszonyok?
A globalista politikai erők hálózati működésével szemben általában gyengének bizonyultak a hagyományos helyi politikai szerveződések Amerikában és szerte Nyugat-­Európában. Erre a kihívásra válaszul indították útjára az amerikai CPAC-et. A konzervatív körök kapcsolat­építését és közös gondolkodását szolgáló eseménysorozat hamar nemzetközi jelleget öltött, az európai térfélen pedig fontos kezdeményezőszerepet játszott Budapest.

Hogyan értékeli az immár harmadszor megrendezett magyarországi eseményt?
A sikert nem a progresszív-globalista körök táborába tartozó, transznacionális fősodratú médián keresztül lehet mérni, hanem magán a részvételen, a résztvevők minőségén, aktivitásán és a tartalommegosztó oldalakon megfigyelhető terjedésen keresztül. Elmondhatjuk, hogy a magyar CPAC meghatározó tényező lett Közép-Európában, összefogja azokat a konzervatív erőket, amelyek szeretnének együttműködni a baloldalinak is mondott woke-globalista túlsúllyal szemben. Az amerikai konzervatív agytrösztök sokszor használják azt a fordulatot, hogy konzervatív forradalom kell, ebben minden hálózati eseménynek, így a nemzetköziesedése ellenére továbbra is elsődlegesen amerikai CPAC sorozatnak is jelentős szerepe van.

Milyen lehet a konzervatív forradalom?
Ennek megértéséhez is fontos a konzervatív törekvések történetisége. A világrendépítésből vesztesként kikerülő amerikai társadalmi rétegeket immár nyíltan lenéző Demokrata Párt a 2016-os választás biztos befutójaként tekintett magára. Megdöbbentette az, hogy a lenézett társadalommal szót értő Donald Trump aratott győzelmet. A transznacionális erő, valamint a világrendépítésben érdekeltté tett, egyre inkább elburjánzó adminisztrációs intézményrendszer összezártak, és mindent elkövettek azért, hogy Trump elnöksége sikertelen legyen. A konzervatív-szuverenista oldal azzal szembesült, hogy már nem elegendő választást nyernie, győzelem esetén a kormányzás feltételrendszerét is meg kell teremtenie. A konzervatív forradalom és a republikánus kritika elsősorban az adminisztratív állam és a mélyállam ellen irányul. A The Heritage Foundation nevű konzervatív agytröszt abban kívánja segíteni a következő republikánus kormányzatot, hogy a pozíciójukba bebetonozott, a progresszív globalizmust szolgáló technokraták, kormányzati ügynökségek kezéből visszahelyezze az irányítást a megválasztott politikusok kezébe.

Elmagyarázná nekünk, ez mit jelent? Magyar észjárással nehezen értelmezhető az, hogy „kormányzati ügynökség”.
Magyarul önálló szabályozó szerv. Nálunk négy van belőle, az Egyesült Államokban néhány éve négyszáznegyvenegy kormányzati ügynökséget számoltam össze. Franklin D. Roosevelt idején szaporodtak el. Ám nemcsak elszaporodtak, hanem a működésük ellentétessé vált az alkotmány szellemével. Az amerikai alkotmány ugyanis a fékek és egyensúlyok rendszerére épül, ehhez képest ezek az ügynökségek a maguk területén egyszerre törvényhozók, végrehajtók és bíráskodók. Sajnálatos módon az Európai Unió mögött lévő szervezetek, lobbicsoportok, ngó-k amerikai társaikhoz hasonlóan olyan típusú ügynökségek, amelyeknek nincs világos kormányzati mandátumuk, mégis egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a megválasztott politikusokkal szemben. A társadalmi akarat és a politikai működés így egyre jobban eltávolodik, ami előbb-utóbb társadalmi-politikai válsághoz vezet. Ezt látjuk Amerikában, és ezt érzékeljük a bőrünkön itt, Európában is.

Mit takar a Heritage által gondozott Project 2025 kezdeményezés?
Amikor Donald Trump váratlanul hatalomra került, nem volt felkészülve arra, amivel szemben találta magát. Nem voltak emberei, és nem volt eszköze ahhoz, hogy érvényesítse az alkotmány szerinti elnöki szerepét a progresszív-globalista adminisztratív állammal és a mélyállammal szemben. Ahhoz, hogy a következő konzervatív-­szuverenista elnök be tudja majd tölteni a szerepét, kell legyenek emberei, és át kell lássa azt, miként tudja eredményesen átalakítani az adminisztratív állam burjánzó világát. A Heritage vezetésével száz konzervatív intézmény és háromszáz tudós összefogott, hogy stratégiát alkosson. Lényegében egy 180 napos forgatókönyvet dolgoztak ki 920 oldal terjedelemben, hogy ha 2025. február 20-án beiktatják Trumpot, a konzervatív forradalom repülőrajtot tudjon venni.

Milyennek ítéli az USA állapotát és a választási kampányt?
A Pax Americanának vége, egy új korszak kezdetén vagyunk. Az átmenetet azonban súlyos konfliktusok kísérik, amelyek nemcsak uralkodó és felemelkedő hatalmak között jelentkeznek, hanem társadalmakon belül is. A Biden-elnökség idején elszabadultak a szuverenista világot aláásó folyamatok: a tagadás kultúrája, a kritikai faj­elmélet, a tömeges illegális migráció, a woke-ság mindenféle formája, és elharapódzott az egyetemi kampuszokon a szólásszabadság korlátozása. A teljesítményelv helyét átvette az ideológiai megfelelés, a vita kultúráját az elhallgattatás. Mindeközben az elnök korlátozottan cselekvőképes, ami igencsak rémisztő a világ egyik nagyhatalma esetében. Ezzel együtt Biden és Trump fej fej mellett áll a közvélemény-kutatásokban.

Hogy látja az esélyeket?
Trump most kicsit vezet, de pici a különbség. Ez Amerika legdrágább választási kampánya: világosan látható, hogy Biden körülbelül a tízszeresét költi el médiajelenlétre annak, mint amit Trump. Ez persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Hollywoodtól a médián át a Wall Streetig a transznacionális erők mind mögötte állnak. Az viszont annál inkább, hogy a demokrácia fogalmával nehezen összeegyeztethető módon küldték rá Trumpra az igazságszolgáltatást. Még a tárgyalásokon való jelenlétre is kötelezte egy New York-i bíró, csak hogy ne tudjon kampányolni. A per bírája és az esküdtek pedig a demokraták kinevezettjei. Bizonytalan kimenetelű választás előtt állunk. Mindemellett mozgósítóerővel bírhat az, hogy gyakorlatilag mártírt csinálnak Trumpból. Az mindenképpen ígéretes, hogy a konzervatív agytrösztök mögé teszik az intellektuális erőt.

Mekkora szerepe van a legfelsőbb bíróságnak az amerikai politikában?
Az amerikai politikában kulcsfontosságú a legfelsőbb bíróság szerepe. Alkotmánybíróként sokat foglalkoztam a testülettel, és rendszeresen részt vettem az amerikai konzervatív jogászszövetség, a The Federalist Society összejövetelein is. Jó kapcsolatot ápoltam több bíróval, például Antonin Scaliával, aki a textualizmus és az originalizmus alkotmányértelmező elvek nagyszerű képviselője volt. Scalia néhány éve elhunyt, halála érzékeny veszteség az amerikai közéletben. Elmondhatom: a Biden-kormányzat nehezen tudta feldolgozni, hogy Trump három legfelsőbb bírót tudott kinevezni, és ezzel megerősítette a konzervatívok súlyát a testületben, 5:4-ről 6:3-ra növelve az arányukat. A demokraták azóta különösen érzékenyek a testület ügye iránt, hogy 2000-ben, Al Gore és George W. Bush elnökválasztási küzdelmében, amikor a szoros floridai eredményektől függött minden, egy Bushnak kedvező pillanatban állították le a számlálást. Emiatt aztán a Bush által kinevezett főbíró, John Roberts arra törekszik, hogy amennyire lehet, távol tartsa a testületet a direkt politikától. Amikor az Obamacare egészségügyi törvénycsomag a bíróság elé került, az ő döntő szavazata kellett ahhoz, hogy ne foglalkozzon az üggyel a testület. Amikor 2020-ban Penn­sylvania legfelsőbb bírósága felülírta a szövetségi jogszabályt, törvénytelenül meghosszabbítva az elfogadandó szavazatok beérkezési idejét, és ezt sürgősségi indítvánnyal megtámadták a szövetségi legfelsőbb bíróságon, úgyszintén az ő elutasító szavazata kellett ahhoz, hogy ne foglalkozzanak vele. Egyébként a demokraták milliókat ölnek abba, hogy fellazítsák a szavazási szabályokat. Az elnök megpróbálta átalakítani a legfelsőbb bíróságot, a képviselőház el is fogadta a javaslatát, hogy 15-re növelik a testület létszámát, ám a szenátus nem támogatta az ötletet. Ilyesmivel már Roosevelt is próbálkozott, és akkor sem ment át a kongresszuson. Biden most létrehozott egy 35 jogászból álló elnöki bizottságot – amely szerinte kétpárti, ám valójában kétharmados demokrata többsége van –, és megbízta azzal, hogy vizsgálja meg, miként kellene megváltoztatni a legfelsőbb bíróság jelölési procedúráját, létszámát és a tagok mandátumának idejét. A javaslatok szerint élethossz helyett tizennyolc évre szólna a kinevezés, és minden elnöknek joga lenne a saját időszakára kinevezni két tagot. A testület létszáma nincs alkotmányban rögzítve, ám az igen, hogy a bírákat élethosszig nevezik ki, az alkotmánymódosításra pedig nincs esély. Szerintem az Egyesült Államokban csak néhány alkotmányos szent tehén van, és az egyik ilyen a legfelsőbb bíróság.

Mi mentén szavaznak majd az amerikaiak?
Szerintem négy nagyobb ügy van. Az első kettő a gazdaság állapota és az infláció. A középosztály süllyedése és a közösségek szétesése fontos tényező, ahogy az is, hogy látványosan figyelmen kívül hagyják a farmertársadalom érdekeit. Emellett az előző évtizedekben a termelési láncok jó részét kiszervezték Kínába, ami miatt sokan elvesztették a munkahelyüket. Mindezt még nem orvosolták. A harmadik tényező a migráció, a déli határ mentén tapasztalható elfogadhatatlan állapot, ami nemzetbiztonsági kockázatot is rejt magában: itt beléphetnek az országba bűnözők, terroristák, ráadásul a latin-amerikai drogkartellek szervezik az embercsempészetet. A negyedik tényező Joe Biden életkora és egészségi állapota, ami a demokraták táborát is megosztja. Biden a diákhitelek elengedésével próbálja a maga oldalára állítani az ifjúságot, ám ezzel hatalmas terhet tesz a költségvetésre és az egész társadalomra.

Az ukrajnai háború nem választási téma?
Sokkal kisebb mértékben. Döntő jelentőségű lesz viszont, hogy kik lesznek az alelnökjelöltek.

Pedig az első alelnök, John Adams azt mondta, ez a világ legunalmasabb és legfeleslegesebb melója.
Ez időközben megváltozott, mert idősek az elnökök, akikkel bármelyik pillanatban történhet valami, és akkor az alelnök veszi át a posztjukat. A demokraták szerintem ezt így is tervezik, nem véletlenül tartották meg Bident 2024-re; senki nem gondolja róla, hogy még egy ciklust rendesen ki tud húzni. A 2020-as választáskor az volt a forgatókönyv, hogy Kamala Harris esetleg majd félidőben átveszi az elnökséget. A következő alelnökjelöltet is így keresik. Fontos, hogy kit jelölnek alelnöknek: a republikánusoknál a fekete Tim Scott szenátor személye például a feketéknek szóló üzenet lenne, ahogy annak is üzenete lenne, ha nőt választana maga mellé Trump. Mindez Bidenre is érvényes.

Egykori felsőoktatásért felelős kormánybiztosként és az amerikai egyetemi világot ismerő emberként hogyan értékeli, hogy az ottani intézményeket elárasztotta a woke?
Az amerikai egyetemek, különösen a keleti parti Ivy League-intézmények, mint a Harvard és a Yale, a szabadság és a tudás paradicsomai voltak. Mára azonban a szabadság korlátozásának poklai. Ez döbbenetes dolog számomra, ahogy az is, hogy a fehér professzoroknak a tudományos teljesítményük helyett a bőrszínüket kell magyarázni. Az egész woke-őrület a genderrel, a kritikai fajelmélettel és társaival jelentős mértékben csökkenti az amerikai egyetemek versenyképességét. Az ideológia kiszorítja a tudományt, a teljesítményelvet. Ráadásul mivel a diákság jelentős része Izrael-ellenes tüntetésbe kezdett, az egyetemek Izrael­párti finanszírozói hátat fordítanak az intézményeknek. Az Egyesült Államok ezt a fajta modellteremtő szerepét is el fogja veszíteni.

Mit jósol, hogyan alakulnak a választás után az amerikai–magyar kapcsolatok?
Remélem, hogy győz a konzervatív forradalom, és az amerikai–magyar kapcsolatokban a mostaninál sokkal inkább az együttműködés lesz a középpontban. Bár kicsi ország vagyunk Európa közepén, fontos dolgok történnek nálunk: sikeresen képviseljük a szuverenista gondolatot, a család fontosságát és a nemzeti identitást, és részt veszünk a konzervatív-szuverenista közösség nemzetközi együttműködésében.