Minél több saját cikket olvas az ember ezen az oldalon, ez annál nyilvánvalóbb.
Nyitókép: Hulton Archive/Getty Images
Képzeld, a minap beültem a Cirko-Gejzír művészmoziba, hogy egy 1975-ös, feminista művészfilmnek tartott alkotást nézzek meg a hely születésnapjának alkalmából, és amikor már kényelmesen elhelyezkedtem, mellém ült egy fiatal hölgy, hogy a segítségemet kérje. No, nem a filmmel kapcsolatban, mondta egyből, hanem azért, mert Párizsból hazahozott egy csatos üvegedényt, amit egyszerűen nem bírt azóta sem kinyitni,
én pedig erősnek nézek ki, így biztos tudok segíteni.
Ezt is ajánljuk a témában
200 percen át nézni egy átlagos, kispolgári nő mosogatását, kötögetését, valahol mazochizmus vagy voyeurizmus, mégsem bírod levenni a szemed a vászonról.
Végül sikerült is, majd megjegyezte, hogy
köszöni, hogy vagyunk. Férfiak, ugye. Amit jólesett hallani, mosollyal nyugtáztam, és egyébként is szívesen segítettem és segítek bármikor,
ha egy nőnek (vagy bárkinek, idősnek-fiatalnak) szüksége van rá. De nekem nagyjából egészséges lelkem van (már amennyire manapság bárkinek is egészséges lehet még a lelke, egy ilyen világban – erről egy pszichológussal szerintem érdemes lenne komolyabban is elbeszélgetni), mert ha nem az lenne, biztosan egészen másképp reagálok.
Például kikérem magamnak, hogy a külső alapján beskatulyázzanak vagy kifejezetten a fizikai erőm miatt különböztessenek meg.
Mert ott volt még vagy 6-7 férfi a vetítésen, miért én lennék az, aki a fizikai külső miatt alkalmas lehet egy üvegedény kinyitására?
Miért nem a szellemi képességeimet emeli ki és azokkal kapcsolatban kéri a segítségem? Például úgy, hogy magyarázzam már el az 1990-es Begotten értelmét. És ugyan már, de kikérem magamnak, hogy mi, férfiak azért vagyunk, hogy üvegedényeket nyitogassunk ki a nőknek, akik a szellemi képességeinkkel nem is számolnak.
De mondom, ez már-már sci-fi, mert igazából el sem tudok képzelni hasonló reakciót, mivel nem természetes. Sőt, nem is normális. De ha Szabó Anna Eszter férfi lenne, belőle simán kinézném a WMN-es cikke alapján.
Szerintem mára nyugodtan mondhatjuk és le is írhatjuk azt, hogy a jobb napokat is megélt D. Tóth Kriszta lapja, a WMN a hazai férfigyűlölet és soviniszta vadfeminizmus melegágyává vált, ahol a valóságtól elrugaszkodott cikkek ássák még mélyebbre az árkot a nemek között, miközben publicisztái előszeretettel mutogatnak a túloldalra, hogy ha lehet, akkor bármivel belerúgjanak még egyet a férfiakba.
Minél több saját cikket olvas az ember ezen az oldalon, ez annál nyilvánvalóbb,
miközben a sanyarú női sors pátosza szinte fizikai teherként nehezedik minden empatikusabb férfi vállára,
mert ezek a szerzők még csak véletlenül sem akarnak kommunikálni vagy problémát megoldani, helyette inkább egy sajátos, logikátlan világot alakítanának ki olyan új szabályokkal, amelyek lényegében a teljes civilizációt és társadalmat ásnák alá. De arra jók, hogy a család fogalmát és az egészséges férfi-nő kapcsolatokat teljesen lerombolják.
Mert hát ott volt például Mózes Zsófi írása a medve-férfi kérdésben, ami eleve annyira komolyan vehetetlen és szélsőséges téma, hogy azért valahol kár is koptatni a billentyűzetet, de amire Veczán Zoltán kollégánk teljesen jó válasszal reagált. Mert a lényeg tényleg annyira leszűkíthető, hogy
olvassa bárki végig a cikket, és nyugodtan helyettesítse be a »férfiak« szót tetszőleges társadalmi csoportokra; némi extra manírral, de megkap egy hamisítatlan kurucinfó-írást.”
Ezt is ajánljuk a témában
Mi ez a legújabb radikálfeminista őrület arról, hogy egy medvével szívesebben találkoznának a nők a sötét erdőben egyedül, mint egy férfivel? Veczán Zoltán írása.
És igen, mind megértettük, hogy jobb esetben a nők nagyobb része (legalábbis remélem) tisztában van azzal, hogy milyen veszélyes egy medve, és mégis emellett mondják azt, hogy nem a férfit választják.
De ennél demagógabb, károsabb és kirekesztőbb, sőt gyűlölködőbb álláspontot nehezen lehetne találni.
Mert ha ezt jogos kritikaként akarjuk feldolgozni, ahhoz egy olyan világban kéne élnünk, ahol a válaszadók édesapjától a testvéréig, az osztálytársakig, szomszédokig és munkatársakig, szinte minden férfi szemét és erőszakos, ami, még úgy is, hogy el tudom képzelni, hogy buborékban élek, de egész egyszerűen nem reális.
Ha megvizsgálnánk a különálló eseteket és személyeket, élettörténeteket, esélyesen az derülne ki, hogy a férfi ismerősök 80-90 százaléka soha nem ártott ezeknek a nőknek és lányoknak, akik félelmeiket, utálatukat és frusztrációikat vetítik rá a többségre.
Mintha azért, mert egy nő megcsalt vagy kettő, azt mondanám, hogy minden nő kurva. És azt mégis azok kérnék ki a leghangosabban, akik a medvét választanák. Vicces egy kicsit, nem?
Arról nem beszélve, hogy igen, vannak irracionális félelmek. Van, aki a gomboktól, és van olyan, aki a galamboktól fél. De ezt nem próbálják belevinni a közéletbe, másoknak is terjesztve, hanem orvosi segítséget kérnek.
De a medvékről megfeledkezve, mert tényleg annyira banális ez a kérdés és maga a felvetés, itt van Szabó Anna Eszter, aki viszont már nem azzal jön, hogy ő bizony a medvét választaná, hanem egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy
nem kell a bók. Egyáltalán.”
Bár próbálja venni a kijelentés élét azzal, hogy nem szeretne mások nevében beszélni, de általában minden ilyen véleménycikk arról szól, hogy „figyelj, igazam van vagy nem? Egyetértesz? Mert nekem ez rohadtul nem tetszik, és szinte biztos vagyok benne, hogy neked sem”.
És pontosan ezt érzem én is. Mert ez rohadtul nem tetszik nekem, és biztos vagyok benne, hogy másoknak sem. Mert Szabó Anna Eszter nem a saját rossz emlékeivel és tapasztalataival játssza le azt a meccset, amire szüksége volna, hanem egyformán ítél el minden férfit, mintha egy bók vagy egy ártatlan megjegyzés egyenlő lenne azzal, hogy tizenegy éves korában egy egyetemista fiú megfogta a mellét és a fenekét egy esküvőn. Mert nem egyenlő.
Kedves Szabó Anna Eszter és a világ minden Szabó Anna Esztere! Mi, a férfiak 80-90 százaléka elnézést kérünk azokért a vadállatokért, kevésbé civilizált társainkért, akik a tizenegy éves énetek mellét és fenekét markolásszák, vagy később követnek el bármilyen valódi atrocitást. Komolyan! Senki nem gondolhatja, hogy ezt normálisnak tartjuk és elfogadjuk. De ne vegyetek egy kalap alá, és legyetek szívesek nem megszabni olyan dolgokat, amik az emberi kapcsolatok részének számítanak.
Ha nem lenne bók, ha a férfiak nem mutatnák ki a vonzalmukat, nem néznék meg a körülöttük felbukkanó nőket, ma a Szabó Anna Eszterek sem léteznének, hogy visszaküldjenek minket az anyánkba, mert soha nem születtek volna meg. Mert ha a férfiak nem közeledhetnek, nem bókolhatnak, akkor a férfi-nő viszony ki sem alakul.
A vadfeminizmus, a férfigyűlölet, a sovinizmus, a mindenre ciszezés, a meeto, a medvézés és a nem kell bókolás kiirtja a férfit, kiheréli, megrágja és kiköpi mindazt, ami eddig maradt az elidegenítés hatására. Társas lények vagyunk, akiknél egészséges lelkület és önbizalom mellett jólesik egy kis dicséret oda és vissza. Egy kis kedvesség és/vagy mindazon egyedi jellemzők kiemelése, amik pozitívumnak számítanak, legyen szó belső vagy külső tulajdonságról.
Ne nyissunk ajtót? Ne bókoljunk? Ne menjünk oda az utcán és ne szólítsunk le? Jól van, azért levegőt még vehetünk? Aztán meg azért megy a nyígás, mert bunkó a pasi, nem is törődik veletek. Vagy úgy viselkedik, mintha egy haverjával lenne. Vagy tinédzserként,
fiatal férfiként rendszeresen fel sem áll neki, mert annyira tele van már frusztrációval, ami az önazonosságát ássa alá,
hogy megfelelő férfi legyen a százféle elvárás és mozgalom világában. Azokról ne is beszéljünk, akik viszont még ma is, ebben a minden szegletéből kiforgatott, őrült világban is elvárják a klasszikus formulát, az ajtó nyitását, az udvariasságot és a bókokat.
Nem véletlenül vannak hagyományok, nem véletlenül vannak íratlan szabályok, akár az életvitelünket, akár kapcsolatainkat vesszük alapul, hanem azért, mert ezek egy nagyjából egészséges mederbe terelték a világot, amit az utóbbi egy-két évtizedben egy réteg szeretne úgy eltörölni, hogy nyoma sem maradjon.
Szerintem meg szükségünk van a múltra, ahogy
arra is szükségünk van, hogy a férfi férfi maradjon, a nő pedig nő. Igen, ha úgy tetszik, anya és apa.
De hogy ne egy férfi mondja meg a tutit, aki rosszabb a medvénél, legyen itt végszóként egy 48 éves, érett nő véleménye, aki már megtapasztalta a nárcisztikus kapcsolatot és a zaklatás különböző formáit, mindezt mégis a helyére tudta tenni magában, és mégsem vett egy kalap alá mindenkit, sőt megtapasztalta, hogy másképp is lehet élni.
Nehéz pár szóban. Szegény lelkileg beteg nő. Leírta a gondjait, de nem akarja megmagyarázni, hogy így vagy úgy lenne jobb. Mindenkinek van ideális világképe. Az övé az lenne ha nem néznének rá nőként, csak egy semleges lényként. (Az enyém az ahol nem bántanak gyerekeket és állatokat.) Valószínű egyre több nő fog így gondolkodni a jövőben, de ez csak újabb bizonyíték arra, hogy az emberek jó dolgukban már nem tudják, mivel foglalkozzanak. Ennek a szegény nőnek fel kellene nőnie a kamaszkorból, elfoglalnia és elfogadnia a helyét a világban, ahol káosz lenne, ha mindenki kikérhetne magának mindent, és mindenki a saját szabályai szerint játszaná az életet.”
– tessék, egy egészséges nő így gondolkodik, bármilyen trauma is érte.
És valóban, sokaknak fel kéne nőni a kamaszkorból, mert ez a fajta kommunikáció, ez a fajta ellenségesség, ami egyre többször éri a férfiakat, különösképp a fehér férfiakat (mert ugye más kultúrákban minden férfi annyira udvarias és gyengéd), és aminek mentén a WMN elképzeli a média felelősségét és szerepét, valamint közvetítendő üzenetét, az leginkább a kamaszlányokra jellemző, akik fennhangon, csapatba verődve kántálják egy-egy szerelmi csalódás után, hogy „utáljuk az összes fiút”. És hogy ez az összes fiút érdekli-e? Nem, mert ők attól még ugyanúgy szeretik az összes kamaszlányt.
A hozzáértők sem zárják ki teljesen egy-egy barna medve megjelenését az ország területén.
Vajon a templomhoz hasonlóan étterembe se hajlandó belépni az öntudatos nő, mert a séfek között durva férfiuralom tapasztalható?
Míg a baloldalon a konzervatív szitokszónak számít, a feminista pedig támogatandó attitűdöt jelöl, mifelénk pont fordítva van. Ungváry Zsolt írása.
A publicista szerint a cikk szerzője ugyanakkor a divatiparról elfeledkezett.
Gyáva szarok, mert más vallásokról ilyet sose mernének.
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
