– mondta az elnök-vezérigazgató. Ami a működési környezetet, és a kilátásokat illeti, Barna Zsolt szerint a kilábalás első jeleit – a GDP-adatokon túl – már a múlt év utolsó negyedéve óta ők maguk is tapasztalják, hiszen minden irányból növekszik az érdeklődés a finanszírozási, illetve a beruházási lehetőségek iránt.
„Ha pedig a hitelezés felfutását várhatjuk, akkor gazdasági növekedést is várhatunk, úgyis fogalmazhatnék, hogy a pénzteremtés és a reálgazdasági értékteremtés ugyanazon érme két oldala. Ha nekünk már jobban megy, az mindig annak is a jele, hogy a magyar gazdaságnak is jobban megy. A gazdasági növekedés tehát az idén újraindul Magyarországon, igaz, valamivel lassabb ütemben a korábban vártnál. A visszapattanást viszont gyorsabbnak gondolom majd, mint 2008 után: anno 4-5 év alatt tudott helyreállni a gazdaság, meglátásom szerint most 1-2 év is elég lesz a regenerálódáshoz” – vélekedett.
Barna Zsolt szerint valamekkora állami tulajdont hosszabb távon is kívánatos lenne fenntartani a bankban, ugyanis a mindenkori kormányzatnak is jó, ha van egy olyan, meghatározó súllyal bíró hitelintézet, amely a maga eszközeivel hatékonyan támogatni képes a gazdaságpolitikai célok megvalósulását.
A nemzeti bajnok vállalatok kinevelésére vonatkozó kormányzati elképzeléssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az MBH Bank maga is meg kívánja erősíteni nemzeti bajnok pozícióját, amelyhez a bankszektorban betöltött szerepe, erős jelenléte, szaktudása kellő alapot biztosít.
Nagy hangsúlyt helyeznek emellett a stratégiai szempontból fontos gazdasági területek kiszolgálására, miközben erős értékajánlatot tudnak adni Magyarország minden polgárának és vállalatának. A másik fő szempont, hogy a státuszuk erősítésén túl – finanszírozói szerepkörükből adódóan – a többi nemzeti bajnok vállalatot is igyekeznek támogatni.