Nincs új a nap alatt: MZP után Magyar Péter mögé állhatnak be Pálinkásék
2024. április 18. 10:59
Magyar stábja már reagált is a támogatás felvetésére. Első körben megköszönték, majd időt kértek annak mérlegelésére.
2024. április 18. 10:59
4 p
2
10
163
Mentés
Nyitókép: saját mém
Napvilágot látott egy dokumentum a V21 csoport március 10-ei üléséről, amelynek részvevői Balázs Péter, Bárándy Péter, Bod Péter Ákos, Holoda Attila, Jeszenszky Géza, Kajdi József, Katona Tamás, Pálinkás József, Pusztai Erzsébet, Raskó György és Gábor Péter voltak. Az ülésen a V21 tagjai értékelték az elmúlt időszak belpolitikai eseményeit, a választói közhangulat alakulását és Magyar Péter politikai szerepvállalását.
„A vélemények megegyeztek abban, hogy a hatalom arroganciája, a gazdasági problémák, továbbá a közszolgáltatások egyre gyengébb működése sokakban – köztük a fiatalokban is – megérlelték a változás szükségességét” – olvasható a dokumentumban. A részvetők abban is egyetértettek, hogy a négyszer kétharmados Fidesz-KDNP-győzelem azt is világossá tette, hogy az ellenzéki pártoktól nem várható, hogy változtatni tudjanak ezen. Mint írják:
ebbe a belpolitikai helyzetbe robbant be Magyar Péter, aki két hónap alatt az elégedetlen emberek reménye lett.
„A V21 tagjai úgy látják, hogy Magyar Péter politikai sikere a változások elindításának feltétele és motorja lehet”, ennek pedig az a feltétele, hogy az EP-választásokon legalább 3-6 mandátumot szerezzen ez az erő.
Készek támogatni Magyart
Így a V21 tagjai abban állapodtak meg, hogy készek támogatni Magyar Péter pártjának EP-kampányát, s a következő – májusban esedékes – ülésükre meg is hívták a baloldal új üdvöskéjét. A támogatás szándékának továbbításával Gábor Pétert bízták meg.
Reagált Magyar Péter stábja
Magyar Péterék reagáltak a támogatás felvetésére, amelyet első körben megköszöntek, majd időt kértek annak mérlegelésére. Továbbá arra kérték a V21 csoportot,
hogy szabadon használhassák fel a „Csend és kiáltás”, valamint a „V21 csoport 21 pontja” című anyagaikat.
Ezen kívül pedig valószínűsítették, hogy majd a kampányzáró eseményükön kérnek nyilvános szereplést a V21-től.
Bár megígérte, nem kaptunk bejelentést Magyar Pétertől, a Tisza Párt elnöke a kitoloncolt moldáv emberecsempészt azonban továbbra is képes felfedezni egy magyarországi közúti balesetben.
A Tisza Párt elnöke újabb és újabb elméletekkel áll elő, hogy a kormányt hibáztathassa, de a rendőrség a bizonyítékok alapján folytat nyomozást, Magyar Péter állításait pedig visszautasítja.
A tét, hogy folytatódik-e a Potápi Árpád János által megalapozott fejlődés – mondta kormánypártok jelöltje, aki a tolnai megmérettetés elől megfutamodó Magyar Péternek is odaszúrt.
Eddig őt tartották a demokraták legesélyesebb 2028-as jelöltjének.
p
1
0
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 163 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2024. április 18. 19:57
A társadalmi eszmélési folyamatok lassúak, ezt a Gyurcsány-banda "elmúttnyócéves" regnálása is bizonyította - de akkor átütő erejűek. A fidesz az "elmútttizenháromévben" sikeresen még tovább lassította őket - ennek ellenére ilyen felismerések fogalmazódtak meg, nem ám a DK-ban, hanem a fidesz vezető keresztény értelmiségében:
"37. Azt tapasztaljuk, hogy kevés kiválasztott ember aránytalanul nagyobb mértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de „jó” kapcsolatokkal nem rendelkező polgár. Ez a jelenség olyan méreteket ölt, hogy amennyiben a fennálló jogrend, és az annak érvényesítésére szolgáló intézményrendszer keretei között nem bizonyítható a törvényszegés, kiderül, hogy a jogrend és az intézményrendszer nem képes érvényt szerezni az erkölcsi elvárásoknak." https://www.keesz.hu/medias/301/ujra_neven_nevezzuk.pdf
Magyarán - lopnak.
Aki nem vak, az ugyanezt látja - bár a kormánypropaganda egy bizonyos értelmi szint alatt még képes ezt elfedni, ideig/óráig.
euphorbiapulcherrima 15:01
"Naftalinszagú "csalódott " MDF-esek többszörösen újrahasznosítva." - höhöhö ... Wass Albert már megírta a fidesz végső hasznosulását:
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszon,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
egy genetikusanalattvaló 15:45
... höhöhö ....
"2010 óta az egész ország látja a jövőjét - elkezdtünk hinni abban, képesek vagyunk megváltoztatni a világot, de legalább is a saját világunkat”. (Orbán Viktor)
"Egy egész nemzetre, milliókra fogunk hatni, nemcsak Magyarországon, hanem Európában. Nem Felházként, hanem Jézus követőiként” – hangzott el csütörtök éjjel a keresztény ifjúsági szervezet rendezvényén. A szervezet szerint Magyarországon nagyobb és dicsőségesebb dolgok jönnek. Nagyobb, mint az, hogy ezer éve felvette a kereszténységet Magyarország, nagyobb, mint a reformáció. A folyamatok pedig Európára is hatással lesznek." (Orbán Gáspár)
Nagypapa meg kuncog a hatvanpuszthay könyvtárterem sarkában:
"Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye.
Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.”
ihavrilla 13:15
"Kevés az egymillió, igaz hülyéből meg sok." - höhöhö ... akik ezt elhitték, azok hülyék lennének?
"...A Fidesz –AZ UNIÓS SZABÁLYOZÁSSAL ÉS GYAKORLATTAL EGYEZŐEN– a helyi, regionális termelésre, értékesítésre, valamint a kistermelői élelmiszer-előállításra úgy tekint, mint a vidéki lét és a biztonságos élelmiszer-ellátás alapjára.... A kisebb gazdaságokban a növényi és állati termék előállítása környezetbarát módon megoldható... támogatási programokat indítunk a vidéki településeken, ... figyelemmel a szociális, kulturális, gazdasági és ökológiai szempontok összhangjára, a helyi kezdeményezésekre, a helyi erőforrások feltárására….” (Erős Magyarország - a Fidesz programja, 2007)
Ti normális emberek másképp gondoltátok már akkor is?