Fájdalmas, de igaz – vágyaink Európája eltűnt, nem létezik többé, és talán nem is jön létre soha

(Nyitókép: Antti Aimo-Koivisto / AFP)

A marxizmus-leninizmus, megtámogatva a Szovjetunió katonai erejével, büszkén hirdette, hogy a kommunizmus a tökéletes rendszer, amelybe az emberiség igyekszik, és aki ezt kétségbe vonja, annak ettől

De soha nem jelentették be, hogy megérkeztek a kommunizmusba, az megmaradt távlati célnak, mert azért nyilvánvaló, hogy a Kánaán még nem érkezett el. Ezért is némi „érted haragszom nem ellened” attitűddel próbálták javítgatni a rendszert, hogy mire eljő a kommunizmus, valóban tökéletes legyen.

ha ugyanis valahol felüti a fejét az euroszkepticizmus (tehát nem százszázalékos a szövetség támogatottsága), azonnal fejcsóválásba kezdenek vagy vészharangot kongatnak. Legutóbb az osztrákoknál készült felmérés – miszerint nyugati szomszédunknál a lakosság bő negyede kilépne – verte ki a biztosítékot, és a reakció most sem az (ami pedig még Rákosiéknál is elő-előfordult), hogy „elvtársak, kijavítjuk a hibákat, ha vannak”, hanem

Olyan válaszra nem emlékszem, hogy „megvizsgálunk más szempontokat”, „építünk a kritikára”, „módosítunk ezt-azt”, „türelemmel vagyunk az eltérő nézetekkel szemben”. Ehelyett betiltják a nekik nem tetsző rendezvényeket, lehülyézik azokat az embereket, pártokat és népeket, akiknek fenntartásaik vannak. Sosem veszik a fáradságot, hogy belegondoljanak, vagy akár csak egy lábjegyzet erejéig megfogalmazzák azt a kérdést,

De legalábbis meghallgassák és egy kis empatikus dörmögéssel emberszámba vegyék azokat, akik másodrendűvé lettek degradálva, amiért másmilyen (egyébként az eredeti elképzelésekre sokkal jobban hajazó) Európát akarnak.

Az sose merül fel a mainstreamhez tartozók fejében, hogy valamit rosszul csinálnak, valamin változtatni kellene. Pedig ha bármi elromlik, azt előbb jobb javítgatni, mert ha a rosszra hatalmi szóval ráfogjuk, hogy jó („Narancs. Nem nyitok vitát”), attól az még nem fog működni, és a végén az egészet ki kell dobni. Volt egy jó kis ötlet, fogjunk össze mi, európaiak, ugyanis – ahogy Habsburg Ottó fogalmazott –

Egy olyan Osztrák-Magyar-Monarchia-szerű unió, amelyben Lembergtől Triesztig nincs határ, nincs vám, ugyanaz a pénz, ugyanaz az ország, de több nép. (És hát, gondoljunk bármit is Ferenc Jóskáról, azért egy Ursula von der Leyen hozzá képest…)

A jónak induló, laza összefogást (ami úgy nagyjából mindenkinek tetszett), elkezdték megbuherálni, szorosabbra fűzni, megváltoztatni a szabályokat, a célokat, az ideológiát. Ez már nem tetszett mindenkinek, ezért

(Mondjuk az angolok nem hagyták magukat, és csendben beintettek. Ez azonban nem ösztönözte a gyűrűk urait mérlegelésre, engedékenységre, a másik meghallgatására, hanem helyette a nyílt erőszakot és megtorlást választották. Ez egy darabig szokott működni, de ha borul a bili, akkor nagyon borul.)

Látjuk, hogy vágyaink Európája már nincs, és talán nem is lesz soha. Az ideális Európa, a szabadság és a jólét időszaka nélkülünk történt meg, és részben a mi kontónkra. És ezek a mostani korlátoltak még mindig nem kezelik a problémát, hanem kreálják. Végtelenül kirekesztő gondolkodásuknak megfelelően a fő bajnak a jobboldal megerősödését tartják.

Megint nem az okokat keresik, hanem a következményt kárhoztatják.

az ateista felvilágosodást és liberalizmust, majd a marxista bolsevizmust, végül az identitásokat megsemmisítő woke-kultúrát.

Az európaiaknak egyébként az utóbbi századokban nem nagyon sikerültek a kontinens elrendezésére irányuló törekvéseik. Amikor összeültek a nagyokosok, hogy egy íróasztal mellől megmondják, mi legyen, mindig rossz döntést hoztak. A bécsi kongresszus status quó-ja éppen úgy összeomlott, mint ahogy a berlini kongresszus rendje az első, a versailles-ié a második világháborúba torkollt. A párizsi békeszerződések a szovjet megszállást szentesítették, a hidegháború vége sem hozott hosszú távú megoldást,

Most megint eltévedtek; nem találják az orvosságot a migráció és a háború kezelésére, illetve az emberi jogok (szólásszabadság, élethez való jog) kiteljesítésére.

Buda törököktől történő visszafoglalásán és a két bécsi döntésen kívül semmit sem kaptunk ezer év alatt. Hogy mit vettek el, nehéz lenne felsorolni. Ilyenkor nehezen tudunk felhőtlenül gyönyörködni a felsőbbrendű Európa értékeiben. Ahogy Dsida Jenő megfogalmazta:

Mit nékem most Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lám csak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!

***