Ezt tudni eddig Magyar Péter pártjáról

2024. április 10. 21:44

A párt alelnöke, Deák Boldizsár egy kétes múltú üzletember.

2024. április 10. 21:44

Nyitókép: Árpád Kurucz/AFP

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Magyar Péter szerda délután bejelentette, hogy a Talpra Magyarok Közössége a Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt színeiben indul a 2024. június 9-i választáson. Közzétette továbbá azt is, hogy megválasztották a párt alelnökének, illetve, hogy a párttal és annak indulásával kapcsolatban csak őt keresse a sajtó. 

Talán nem véletlen mondta ezt, mert ahogy a Magyar Nemzeten fogalmaznak, „a szóbanforgó párt egy valódi kamupárt”. 

2021-ben a párt egyik alapítója, Szabó Attila ezt mondta: „a Tisza Párt természetesen mind a 106 választókerületben indít jelöltet, erre már újdonsült pártként is megvan a kapacitásunk, képességünk”. Deák Boldizsár alelnök ehhez hozzátette, hogy „mi alulról szerveződő párt vagyunk, és a társadalmi beágyazottságra építünk. Úgy látjuk, a magyarok 32 százaléka bizonytalan, hogy kire szavazzon. Pártunk tehát két és félmillió bizonytalan szavazót fog megszólítani.

A történet a 2022-es parlamenti választáson folytatódik: a párt egyetlen jelöltet sem állított ki, így természetesen nulla szavazatot kapott. Ezek után Szabó Attilának és Deák Boldizsárnak minden oka megvolt, hogy megszabaduljanak a „fantompárttól”. Deákról nem mellesleg az hírlik, hogy mindig oda fordul, ahol haszonra tehet szert, és köztudott róla az is, hogy az üzleti életben is kétes ügyei voltak, a jelenleg nevén lévő cég is felszámolás alatt áll. 

A párt egyébként játékgépbizniszben is utazott, azonban az üzletág megszűnésével abbamaradt a tevékenység. 

 

 

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2024. április 11. 09:28 Szerkesztve
Horn Gábor,Fodor Gábor, Kuncze Gábor Demszky Gábor a felvételüket kérték a pártba. Gyurcsány iszik,mint a gödény................✓
llnnhegyi
2024. április 11. 09:25
Takonybubusok pártja a TISZA párt. Szélsőséges, libbcsikommcsi párt
5m007h 0p3ra70r
2024. április 11. 08:35
»Skywalker_bp 2024. április 11. 07:21 Jó a buli« Ha jó a buli, boldog a kutyi. 🦮🕶️🪩🕺🤡
H3NY3_B-Oroszlan
2024. április 11. 08:13
Amikor azt gondolnád, hogy a potenciális ellenzéki szavazó ezt már nem kajálja be, hogy ennél már nincs lejjebb...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!