Megkezdte a toborzást épülő debreceni gyárába a kínai akkugyár

2024. március 25. 06:03

Az Eve Power jó szomszéd szeretne lenni, a DVSC-t és az egyetemet is támogatja.

2024. március 25. 06:03

Nyitókép: 123rf

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság az MTI-vel. Mint írták, a kínai vállalat elsődlegesen a logisztika, a raktározás, az építkezés és a termelés gépesítésének területére keres új dolgozókat, valamint pályakezdőket, a toborzás elősegítésére pedig Debrecenben és Budapesten létesített irodákat.   

A közleményben hangsúlyozzák, a cég elkötelezett abban, hogy Debrecen „jó szomszédja” legyen és a helyi közösség részévé váljon, ezért 

a társaság a helyi futballcsapat, a DVSC támogatása mellett döntött

 a most futó szezonban. Az Eve Power emellett együttműködési nyilatkozatot írt alá a Debreceni Egyetemmel, amely humánerőforrás-képzést, hallgatói ösztöndíjprogramot, közös kutatás-fejlesztési tevékenységet és egy akkumulátorkutató intézet létrehozását tartalmaz.   

A világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója 2023 májusában jelentette be, hogy mintegy 

400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét. A beruházással több mint ezer új munkahely jön létre.

 A cívisváros északnyugati gazdasági övezetében épülő akkumulátorcella-üzem földmunkáit 2023 végén kezdték meg, az építkezés befejezése 2025 végére várható. A tervek szerint a gyár 

2026-ban egy gyártósorral kezdi meg működését

 és felfutó rendszerben, folyamatosan bővíti kapacitását.

(MTI)
 

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-84
2024. május 26. 18:33
🍓 ️ ­­É­­­r­t­­­é­­k­e­­­l­­d­­ ­­a­­ ­s­­­z­e­­­x­­­i­­­ ­­­p­­­u­­­n­c­­­i­­m­­a­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­.­𝐗­­𝟏­­­𝟖­­.­𝐅­𝐔­­𝐍
Ez D-dúr és e-moll
2024. március 25. 12:09
"hidegenhagy 2024. március 25. 09:25 Na megjött a d-dur... Az ugye megvan, hogy ez a BMW-nek készít aksikat? Akkor most a németek kényszerítenek minket környezetrombolásra? Ki kell kergetni az összes német gyárat az országból?" Tévesek az információid! https://itcafe.hu/hir/ujabb_hatalmas_akkumulator_gyar_debrecen.html
Ez D-dúr és e-moll
2024. március 25. 11:57 Szerkesztve
"fogas paduc ---> Ez D-dúr és e-moll 2024. március 25. 09:42 Ezelőtt 10 évvel kiröhögted Orbánt a létrehozandó 1 000 000 munkahely miatt. Szerinted is inkább a csehekhez vagy a németekhez kellene átvinni ezt a beruházást?" Azt értem, hogy te nyilvánvalóan jobban tudod, mint én, hogy mit csináltam tíz évvel ezelőtt, azt viszont igazán megmagyarázhatnád nekem, hogy a közép- és kelet-ázsiai, ill. távol-keleti vendégmunkásokkal működtetett kínai és koreai akkugyáraknak mi köze van az akárhány millió magyar munkahelyhez!
Novicsok-5
2024. március 25. 11:12
Íziszlotyótól megtudtam, hogy aki óvja a természetet az már hazaáruló. Ezt a hígagyvelejűt. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!