Horváth Lajos Ottó először állt kamerák elé a Nemzeti Színházban történt balesete óta

2024. március 07. 18:40

Nagyon hozzáértő emberek dolgoztak a gyógyulásomon sokat, nagyon jó eredménnyel – nyilatkozta.

2024. március 07. 18:40
HORVÁTH Lajos Ottó

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

***

Tavaly mi is beszámoltunk arról a szomorú esetről, amely a Nemzeti Színházban történt Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval: közel 3 méteres magasságból zuhantak le a díszletről a Rómeó és Júlia előadás közben. A kiérkezett mentősök a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították.  A Most vagy soha! című film egyik főszereplője az RTL kamerái elé számolt be jelenlegi állapotáról.

Ezt is ajánljuk a témában

„Elég komplex kezelést kapok nagy odafigyelés mellett, szuper ellátásban, jó körülmények között. Nagyon hozzáértő emberek dolgoztak a gyógyulásomon sokat, nagyon jó eredménnyel” – nyilatkozta Horváth Lajos Ottó, aki most rehabilitációra szorul. 

„Minimum még három hónap, aztán a vége még kicsit odébb van. Volt olyan időszak, amikor minden nap jártam, három hete viszont már csak heti háromszor kell mennem” 

– mondta az interjúban.

A művész visszatérésével kapcsolatban annyit elárult, hogy az nem mostanában lesz, de ezt Vidnyánszky Attilának is elmondta, aki állítása szerint tisztában van az állapotával.

„Az igazgató úr természetesen tisztában van az állapotommal, ez magától értetődik, hiszen csomó olyan döntést kellett meghoznia a színházban, amiket az állapotom ismerete nélkül nem tudott volna meghozni” – fogalmazott, majd hozzátéve, hogy a baleset óta

nem ment be a Nemzeti Színházba, de majd eljön az idő, amikor bemegy.

 

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-84
2024. május 26. 18:40
🍓 ️ ­­­É­r­­­t­é­­k­­e­­l­­­d­ ­a­­ ­s­z­e­­x­i­ ­­p­u­­­n­­­c­i­m­a­­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­.­­­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
Takagi
2024. március 07. 19:33
Korrekt,mert politikamentesen,tények alapján nyilatkozott. Jobbulást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!