Áll a bál Németországban: „Keresztényként szabad préda vagyok a menekültszálláson!”
Cserbenhagyva érzik magukat a keresztény és ateista menedékkérők. Francesca Rivafinoli írása.
„Világéletemben azt gondoltam, hogy az első igazán nagy emberjogi harcos az Jézus volt” – jelentette ki a Momentum vezetője.
Nyitókép: Donáth Anna Facebook-oldala
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője nemrég kifejtette gondolatait a vallásosságról.
Mindez felkerült a párt TikTok-oldalára is. Ebben Donáth úgy fogalmazott, „önmagában az, hogy valaki vallásos, vagy a kereszténységet, a keresztény értéket magáénak vallja, abból nem következik a konzervativizmus”.
Majd azzal folytatta, hogy „azok, akik a kereszténységet beviszik a politikába, a keresztény konzervatív világhoz tartoznak”.
Hozzátette,
világéletemben azt gondoltam, hogy az első igazán nagy emberjogi harcos az maga volt Jézus.
A prostituálton, a bénán át a nyomorékig mindenki ott volt vele, és kiállt bárkiért. S a végén feláldozta önmagát másokért” – hangzott el.
Donáth ezutén megjegyezte, hogy „ez a fajta közösségi szó, az, hogy a sajátjait komolyan veszi, ez számomra egy baloldali vagy liberális értékrend alapján is magyarázható. (...) Ne engedjük, hogy ezt is elvegye valamelyik oldal vagy ideológia.
Az istenhit, a közösséghez tartozás, a gyülekezethez tartozás ideológiamentes.
(...) Ez nem feltétlenül konzervatív, ha valaki hisz Istenben és egy közösséghez akar tartozni” – jelentette ki a Momentum vezetője.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg: