Befejezte munkáját és elkészítette jelentését az I. kerületi Ruszwurm cukrászda ügyét vizsgáló bizottság, amely szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerül a kerületi polgármestert érintő esetben – közölte a testület elnöke, Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az önkormányzati képviselő azt mondta, hogy
a jelentésben feltártak olyan körülményeket, amelyek több bűncselekmény elkövetésére is alapos gyanút szolgáltatnak”,
így hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadása is felmerülhet az ügyben. A Ruszwurm cukrászdával kapcsolatos ügyet ismertetve Gulyás Gergely Kristóf úgy fogalmazott, 2023 októberében robbant ki a korrupciós botrány a I. kerületben. Ekkor a Ruszwurm Kft. tulajdonosa azzal vádolta meg V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) kerületi polgármestert, hogy kampányfinanszírozásért cserébe azt a javaslatot tette: megválasztása esetén „kisimítja” az önkormányzat és a kft. közötti peres ügyet.
A politikus felidézte, 2015-ben az akkori kerületi vezetés a kft.-vel fennálló bérleti szerződést felmondta. Ennek következtében 2016-tól kezdődően a társaság bérleti és használati díj megfizetése nélkül használja az önkormányzat helyiségeit. Ez ügyben peres eljárások indultak. Mindez azt jelenti, hogy 2022 végéig már több száz millió forintos tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben a kft. – mutatott rá Gulyás Gergely Kristóf. Emlékeztetett, a vizsgálóbizottságot a képviselő-testület 2023 novemberében állította fel azzal a céllal, hogy kiderüljön: a polgármester és a Ruszwurm Kft. közötti cselekmények okoztak-e közérdeksérelmet a kerületben. Gulyás Gergely Kristóf szólt arról is,