Pokoli kínjairól mesélt a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színésznője

2024. február 15. 10:10

„Egy órán belül kétszer megnyomni a nővérhívót, felér egy öngyilkossággal” – fogalmazott Szász Júlia Instagram-sztorijában.

2024. február 15. 10:10

Szász Júlia „a poklok poklát” járta meg a traumatológián, miután balesetet szenvedett a Nemzeti Színházban. Most részletesen elmesélte az egyik napját a Blikknek.

Mint ismert, a Nemzeti Színház művésze tavaly november 10-én, a Rómeó és Júlia című előadás közben, a takarásban zuhant le a kollégája, Horváth Lajos Ottó karjaiban közel három méter magasról. 

Olyan súlyos sérüléseket szenvedtek mindketten, hogy azonnal kórházba szállították és megoperálták őket.

Továbbra is tart a vizsgálat az ügyben, a két színművész így még nem kapott kártérítést – ismertette a lap.

Ezt is ajánljuk a témában

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, néhány nappal a baleset után mind a két művész elhagyhatta a kórházat, november 20-án a színésznő mellkasi sérülése újabb orvosi beavatkozást igényelt, ezért két hétre visszakerült a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára. Azóta ismét távozhatott a kórházból, most pedig részletesen beszámolt az ott töltött időről a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában.

„Traumatológia 4. este

Kiabáló bácsik, fulladozó nénik – vagy fordítva. Mellettem Katalin combnyaktöréssel elmesélte az egész életét, informatikatanár volt, a férje matematikus, Kijevben tanultak, sokat jártak színházba, stb. Nagyon fáj neki. Nekem is. Zsibbad az egész lábam, szúr, nyilall, semmit nem értek a fájdalomcsillapítók” – derült ki a történetből, amelyhez hozzátette: hamarosan mosdóba kell mennie, ami

 hosszú és nehéz út lesz, egyedül nem fog menni”,

 így azon elmélkedett, vajon egyből kérjen fájdalomcsillapítót, vagy majd csak utána.

„Emberfeletti, amit csinálnak”

Majd azzal folytatta, hogy „nemsokára megint kell szóljak, és 

egy órán belül kétszer megnyomni a nővérhívót, felér egy öngyilkossággal. 

Nem segít a people pleaser-ségem (mindig a mások érdekeit néző ember) »csak nehogy gondot okozzak, esetleg teher legyek«. Az valóban szörnyű lenne”

Arra is kitért, hogy „van kitől félni. Az éjszakás nővérek nem szarral gurigáznak. Néha az az érzésem, hogy csak fitogtatják a hatalmukat, hogy ők a Segítő Istenek, akik csak akkor nyújtják ki a kezüket, ha jól viselkedünk – vagy jön az »ejnye-bejnye, drágám, tessék ezt abbahagyni, vagy lekötözöm«. Részben jogosan. Emberfeletti, amit csinálnak, és az öregek tényleg kezelhetetlenek. 

Gondolom, ezért célszerű mindenkivel ezt a büntető-kontrolláló-anyáskodó hangnemet megütni. 

Ez működik. De vannak közöttük, akik egyszerűen csak frusztráltak és gonoszak. Erre majd visszatérek” – fogalmazott Szász Júlia, aki felsorolta milyen panaszokal küzdött akkor.

Az Instagram-sztori teljes szövegét ITT olvashatja el.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

 

 

 

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. május 03. 17:24
Szász Julia, ez olyan gálvölgyis volt...vagyis silány...
Nimril
2024. február 15. 22:44
Csak azt magyarázná meg valaki, hogy miért kell egy Nemzetiben játszó színésznőnek még ebbe a sztoriba is egy felesleges angol kifejezést beépítenie? Nem bírja körülírni magyarul, vagy mi? Vagy azt gondolja, hogy ettől trendibb? Már az első bejelentkezésénél a baleset után is angol volt a kiírása. Amúgy aranyos, meg szerintem jó színésznő is, csak ez egyszerűen engem mindenhol zavar. Remélem, minél hamarabb felgyógyul! Egyedül ez az "öregezés" nem volt túl szimpatikus...., mindenki megöregszik egyszer, és senki nem tudja, hogy nem pont ugyanilyen lesz-e, mint az említett néni, vagy még "rosszabb"?
iimre
2024. február 15. 22:23
"laikus19-2 február 15. 11:57 Moderátorok!!!! Miért nem tiltják ki egyszer és mindenkorra a szex-hirdetőt innen??? (Csak nem jattolt Önöknek is?)" Hol érdekli őket? Szarnak bele az egész fórum működésébe, nem vetted még észre?
KBA98
2024. február 15. 18:13
Bezzeg Alföldi regnálása alatt semmi baleset nem történt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!