Hányszor akarják még tönkretenni Magyarországot?

2024. február 25. 18:11

Magyarországot, a magyarságot mindig is a baloldal árulta el.

2024. február 25. 18:11
null
Stefka István
Stefka István
Pesti Srácok

„Ahogy elnéztem a volt miniszterelnököt sötét öltönyben, tornacipőben, amint évértékelőjét tartja – a know-how persze Orbáné! –, és úgy gondolja, hogy súlyos, magvas gondolatokat mond, eszembe jutott Carlo Collodi Pinokkió kalandjai című szórakoztató meséje, aki úgy lopja be magát mások szívébe, hogy nagyokat mond. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy füllent. Ilyenkor persze nagyra nő az orra Pinokkiónak és ez visszarepíti a kegyetlen valóságba, elkezd igazat mondani, az orra is visszanő.Ez persze Gyurcsány Ferencet és társait nem fenyegeti, mert a 2010-es súlyos választási vereség, mondhatni sorozatos zakó óta ez a balliberális oldal – nevezzük a vezető erejét a Demokratikus Koalíciónak – képtelen talpra állni. A hazugságspirál álomvilágukat csak erősíti és egyre jobban távolodnak a magyar valóságtól.

Persze álmomban sem szeretném ennek a gyönyörű, ártatlan fabulának a kedves főszereplőjét az egykori pártállami figurához hasonlítani, hiszen ő rosszat soha sem tett másokkal, ellentétben a szemfényvesztő, búgó hangú hipnotizőrrel, a mindenkit becsapó erőszakos varázslóval, akit nevezhetnénk Cipollának is. Immár két neve van.
Van, akinek ez bejön. Például az ötvenezer forintot érő legdivatosabb tornacipő. Talán a fiataloknak tetszik? Nem tudom. Elképzelem, hogy politikai hívei, közönsége előtt megjelent volna-e Bethlen István egykori miniszterelnök csizmában, vadászruhában, puskával? Vagy Antall József rövidnadrágban, netán Orbán Viktor pólóban?

Erre ne várjanak választ, mert egyértelmű, hogy nem. De bocsánat, mindenkori magyar miniszterelnöknek lenni a mártírhalált halt gróf Batthyany Lajos óta az egy rang, egy felelősség, egy hivatás, egy küldetés. Már akinek. De hagyjuk a külcsínt. Nézzük, belül mi van, mit találunk. Gyurcsány Ferenc évértékelése mindent elmondott gondolkodásmódjáról, jelleméről, kvalitásáról. A Demokratikus Koalíció elnöke becsípődése változatlanul megmaradt, szinte végig Orbán Viktor miniszterelnökről beszélt – Orbán, Orbán… –, akit leárulózott, lepedofilozott.”

Nyitókép: Facebook

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolt
2024. február 27. 13:22
Ne csodálkozzon senki ezen ,szélssőbalodal a századikon..hatalomhoz jut. Majd ő megmundja neked hogy kel viselkedj,lárifer. Kategorizalni kell lassan a leglegszélsőségebb balosokat. Lárifári és társai. Melegek pedok. Normális balosok Befolyásolható könnyen balos Eltévedt. Nem tudja mit akar de nem ov...balos.:) Kb Szerintm
cserszömörce
2024. február 27. 06:10 Szerkesztve
Magyarorszag szegeny neptömegeit, a tarsafslmat mindig is a MAGYAR uralkodo vilagi es egyhazi dusgazdag elit arulta el, szipolyozta ki es arulja el most is. A balos jobbos mez csak jelmez, szinjatek. Magyar utoerre magyar vampirt.
Palatin
2024. február 26. 23:31
Gyurcsány viselt dolgairól elmélkedvén úgy felvetödik bennenm, hogy feltehetö, hogy Gyurcsány köbükije 1241 árprilis 11.-i muhi csata elöestéjén a tatárok fövezérével titkos egyezséget köthetett, és elárulta nekik a magyar haditervet. Senki nem állítja, hogy ez így volt, - de Gyurcsányt ismerve -, ez kétségtelenül hihetöen hangzik. Az aktuálisan éppen fölényben lévö hatalom iránti feltétlen elkötelezettség Gyurcsánynál öröklött sajátosságként mindig tetten érhetö. Nen mindent közvetlen elödeinktöl örökölünk, igy az ö szüleit ebbe nem akarom belekeverni. De mivel benne ez a jellemvonás annyira mélyen benne van, hogy annak gyökerei kell, hogy legyenek. A kromoszómák útjai kifürkészhetetlenek. Lehet, hogy a szülei sérelmezik, hogy ez lett a fiukból. Ezt a magatartást Gyurcsány maga a "haladás melletti kiállásaként" próbálja nemcsak eladni, hanem kimondottan reklámozni is, mint követendö példát. Talán azt gondolja, hogy az a hatalom, amit ö éppen aktuálisan szolgál, az örökéletü lesz.
jooeee
2024. február 26. 17:57
Stefkának teljesen igaza van. - A baloldal most is ezen settenkedik folyamatosan, elődeikhez híven. Károlyi, Linder Béla, Szamuely Tibor, Kun Béla, Rákosi, Kádár, Bajnai, Gyurcsány. Tróger egy társaság és mindegyik kezéhez vér is tapad. Ebből Fleto sem kivétel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!