És azt is, hogy a tüntetések közepette történő kettős lemondás Orbán Viktort két különböző, de lényeges szövetségesétől fosztja meg.
Novák ugyanis – fogalmaz Thorpe – a „nemzet anyja" imidzset sugározva mélyen azonosult a több gyermek vállalására ösztönző kormánypárti politikával, és a miniszterelnöknél befogadóbb, kevésbé agresszív stílust képviselt a nagyrészt szimbolikus államfői szerepében. A keményebb kiállású Varga Juditnak pedig az lett volna a feladata, hogy a brüsszeli bürokraták elleni harcba vezesse a Fideszt a júniusi európai parlamenti választásokon. Helyette azonban nemcsak, hogy lemondott képviselői mandátumáról, de a közéletből is visszavonult.
Thorpe ezután kitér Balog Zoltán és Magyar Péter szerepére is, majd idézi Bayer Zsoltot:
„Március 15-én erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénafalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál, meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat.
Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!”