Szembe kell szállni, mert rosszul fogunk járni

Nem szabad megengednünk, hogy Brüsszel a háborúra hivatkozva még több pénzt vegyen el tőlünk, még több hatáskört vegyen el, még több hitelt vegyen fel.

Adnan Cerimagic komoly veszélynek nevezi Orbán és Aleksandar Vučić szerb elnök barátságát is.
Adnan Cerimagic, a berlini Európai Stratégiai Kezdeményezés nevű agytröszt elemzője interjút adott a svájci Neue Zürcher Zeitungnak, ahol a Nyugat-Balkán térség szakértője hosszasan beszélt arról, hogy szerinte Orbán Viktor régiónkra nézve nagyobb kockázatot jelent, mint Vlagyimir Putyin. Ezt az elemző azzal indokolta, hogy már maga az is nagy veszély, hogy Orbán jó viszonyt ápol Vučić szerb elnökkel.
Belgrád és Banja Luka számára Orbán jelenti a példaképet”
– jelezte a szakértő, aki amiatt is aggódik, hogy Putyin mellett mostanra Orbán is megkapta a Boszniai Szerb Köztársaság legmagasabb kitüntetését.
Adnan Cerimagic kifejtette, az, hogy Orbán támogatja Milorad Dodik boszniai szerb vezetőt is, politikai tőkét kölcsönöz a boszniai szerb politikusnak, azaz szerinte itt jelenik meg, hogy „Orbán több rombolást visz végbe a régióban, mint Putyin”. A berlini agytröszt elemzője felszólította az EU-t és a NATO-t: „meg kell mutatni Orbánnak és Vučićnak, hol a piros vonal”. Kiemelte: Orbánt, Dodikot és Vučićot összeköti az a mód is, ahogyan a demográfiáról vagy a migrációról gondolkodnak.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán