Wellor karácsony előtt még kiosztott egy jókora fülest
„Nálatok hazugság a fétis, elhitettek bármit, meg az ellenkezőjét is.”
Egy emeltebb, értelmiségi szinthez tartozik, akivel le lehet ülni beszélgetni, kávézni – tette hozzá a színész.
Nagy Ervinnel készített interjút az énbudapestem.hu, melyben a színész megvallotta, hogy igenis van olyan ember, aki a másik „ligában” játszik ugyan, de le lehet vele ülni beszélgetni, kávézni.
A színész nem tartja magát egy „levitézlett bonvivánnak”, hanem egy, a „pályáját aktívan és tisztességgel szolgáló ember, akit nem a fortélyos félelem igazgat, amikor kinyitja a száját”.
A jobboldal sehol nem jegyzett megafonos rizibizi fiúi pedig amúgy is bárkibe beletörölhetik a sáros bakancsaikat, amit láthatóan lelkesen meg is tesznek. Azért kapják a fizetésüket, hogy karaktergyilkosok legyenek.
Hogy nap, mint nap emberek életét tegyék tönkre. Kíváncsi lennék, hogy mit gondolnak majd róluk az unokáik. De amíg a fél ország velem szelfizik, addig magasról teszek rá, hogy mit irkálnak össze rólam” – értekezett Nagy Ervin az interjúban.
Arra a felvetésre, hogy azért vannak olyanok a jobboldalon, akikkel szóba áll, Nagy elmondta, hogy neki nincs „ab start jobboldal-fóbiája”, sőt „európai szociáldemokrata gondolkodású emberként” azt hiszi, hogy igenis nyitottnak kell lenni arra, hogy megpróbáljuk megérteni azoknak az álláspontját is, akikkel egyébként különböző véleményen vagyunk.
Majd kiemelte:
Ebből a ligából például Navracsics Tibort ki tudnám emelni, akivel példának okért nemrég egy színpadon álltam, és közösen nyitottunk meg egy kulturális teret Szigligeten. Ő olyan nívójú ember, aki láthatóan nem tartozik a magyar politikai populizmus azon lábszagú szeletébe, amelyik örömmel lő rám, vagy bárki másra,
hanem egy emeltebb, értelmiségi szinthez tartozik, akivel le lehet ülni beszélgetni, kávézni. Én pedig erre mindig nyitott vagyok, szerintem ez az, ami rettenetesen hiányzik a magyar politikából és közéletből.”
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor