Mi történik, ha Soros győz?

„Nem feltételezések, hipotetikus okfejtések következnek az alábbi írásban, hanem a szemünk előtt zajló, kőkemény valóság. Élőben láthatjuk a »filmet«, amely bemutatja, mi történik akkor, ha a messianisztikus küldetéstudatú milliárdos (erről bővebben lejjebb) által preferált (támogatott?, megvásárolt?) politikusok kerülnek hatalomra egy országban.

Sőt, két filmet is nézhetünk egyszerre. Egy másik – és kezdjük ezzel, mert ez a rövidebb – real time-ban zajló »dokumentumfilm« azt mutatja, mi történik akkor, ha nem az ő emberei nyerik a választást. Ez történik Szerbiában. Ahol a december 17-én zajlott, előre hozott választásokon magabiztos győzelmet aratott Alekszandar Vucsics pártszövetsége, a Szerbia Nem Állhat Meg nevű formáció. 46,72 százalékot szereztek, a második helyezett a Szerbia az Erőszak Ellen nevű, baloldali ellenzéki lista lett 23,5 százalékkal. Harmadik a Szerbiai Szocialista Párt 6,56 százalékkal. Bekerült még a parlamentbe két kisebb párt és néhány nemzetiségi képviselő, köztük a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetségből nyolcan.

A környező szláv országokban valamiért gyakori, hogy a pártok már-már mesébe il­lően költői kifejezésekkel nevezik meg önmagukat, egy-egy rövidebb, brand jellegű elnevezés (Fidesz, Momentum stb.) helyett. Vagy ahelyett, hogy egyszerűen a politikai irányultságukra utalna az elnevezésük (Magyar Szocialista Párt).

Vucsics pártját Szerb Haladó Pártnak is nevezik, így semmiképp nem mondható klasszikus konzervatívnak. Sőt, kifejezetten jobboldali ellenzék is indult velük szemben. Egyértelműen szuverenisták azonban: önálló, széles mozgástérrel rendelkező Szerbiában gondolkodnak. Ami ettől még jelenthet valamikor majd EU-tagságot, sőt ez deklarált célja is Szer­biának, de Vucsics láthatóan ragaszkodik ahhoz, hogy országa megtartsa vagy akár fejlessze kapcsolatait további markáns partnerekkel is, a hagyományos szövetséges Oroszországtól az egyre nagyobb világhatalmi státusra szert tevő Kínán át Kis-Ázsia, a közel-keleti térség egyre meghatározóbb regionális hatalmi szereplőjével, Törökországgal. Míg Milosevics idejében a szerb központi narratíva erősen nacionalista, deklaráltan és feltétel nélkül oroszbarát volt, addig mára ezt Vucsics pacifikálni tudta, és nacionalizmus helyett a józan nemzeti érdekérvényesítés politikáját folytatja.

Nem véletlen, hogy ennyire megtalálják a közös hangot Orbán Viktorral, és a magyar–szerb kapcsolatok is korábban soha nem látott minőségre emelkedtek. Persze vannak sérelmek, bizonyára mindig lesznek is, sajnos az atrocitások sem fognak teljesen eltűnni, tahó emberek mindig vannak, de a szerb társadalom általános magyarellenessége, hála Istennek, a múlté.”

Nyitókép: Fabrice Coffrini/AFP