Juhász Péter beszállt a buliba
Az eseményen felszólalt Juhász Péter is, az V. kerület polgármester-jelöltje, akit úgy konferálták fel, mint „Rogán Antal rémét”. Polgármesterként nem tudok változtatni az oktatás jövőjén, de az biztos, hogy olyan hibákat nem követek majd el, mint elődeim – fogalmazott a politikus arra utalva, hogy a Belügyminisztérium épülete ma szálloda is lehetne, és „Pintér Sándor jól is mutatna recepciósként”. Az MKKP színeiben induló politikus kijelentette: most egyetlen feladat van, a minisztert elüldözni. Elmondta, hogy
leendő polgármesterként mindent megtesz azért, hogy legalább helyben jobb legyen az oktatás.
A diákok az előzetes ígéretüknek megfelelően nagyjából egy óra után be is fejezték a demonstrációt. Perlaki-Borsos Noel zárásként így fogalmazott: „Köszönjük a rendőrségnek, akik ezúttal teát adtak, és nem könnygázt”, a tömeg pedig azt skandálta, hogy „folytatjuk”.
***