Donáth Panni esete a műhússal

„A momentumos műpolitikus műlelkesedéssel állt ki a műhús mellett. Utána bedobott egy mindenmemtes szójalattét, ivott néhány korty alkoholmentes sört, belenézett a tükörbe egy műmosollyal, és megállapította, hogy milyen remek ember is ő. Továbbá okos és olyan »européer«. A szomszédban lakó boomertől meg átszűrődött az Omega egyik régi száma:

Huszadik századi városlakó
A táj, amit látsz, virágot nem terem, 
A táj, amit látsz, a koromtól lett ilyen, 
Háztetők közén az ég, sohasem tiszta kék, 
Mit mondjak még, magamról egy mondatot, 
Huszadik századi városlakó vagyok.

Íme a ház és benne az emberek, 
Úgy élek én, ahogy a többiek, 
Ülök a tv előtt, a jégről veszem a sört, 
Magnót hallgatok, keveset járok gyalog, 
Huszadik századi városlakó vagyok.

A park az a hely, hol valódi fű akad, 
Nézni lehet, de rálépni nem szabad, 
Ha sírnék vagy káromkodom, 
Bár ott ülsz a szomszéd padon, 
Nem hallanád. 
Járnak a villamosok, 
Huszadik századi városlakó vagyok.

Panni elmosolyodott, olyan okosan, ahogy csak ő tud, és megállapította magában: hja kérem, de ez már a 21. század…”

Nyitókép: képernyőfotó