Soha ennyi megelőlegezett bizalom nem volt a cigányok felé, mint amennyit a következő hónapok kínálhatnak
A kormány az elmúlt másfél évtizedben mindent kidolgozott és mindent felkínált, hogy dolgozni és boldogulni lehessen.
Lehet-e vajon az esély kérdésével nem csak körúton belüli szemlélettel foglalkozni?
„Origóként az alábbi gondolasort kell meghatározni: Az egyén és a család, azon keresztül pedig a helyi közösségek társadalmi felzárkózásához két komolyabb dimenzióban vannak feladatok, teendők. Az egyikben magukhoz kell húzniuk és használniuk az erőforrásokat, a másikban pedig messze távolra kell hajítaniuk mindent, ami gátolja, visszahúzza, akadályozza őket ezek kihasználásában.
Azaz, elsőként a legfontosabb erőforrásokat, eszközöket kell megtartaniuk, megragadniuk, folyamatosan használniuk, nem engedni, hogy akár önhibájukból eredően távol kerüljenek tőlük.
Ilyen eszköz mindenek előtt az általános iskola, amit nagyon sok cigány közösségnek jobban meg kellene becsülnie. Sőt, sokkal jobban.
Kérem, bele se kezdjenek a cigány ügyet elsősorban esélyegyenlőségi és szociális kérdésként kezelők most abba, hogy ez a kijelentés milyen mértékben minősít bárkit is. Mert itt most nem a minősítés a fontos, hanem maga a minősülés, ami pedig a hétköznapokban nagyon is megtörténik sok száz iskolában folyamatosan. Minden tanórán. Minden kiosztott dolgozatban. Minden többedszerre elismételt kérésben, felszólításban, és természetesen minden dicséretben is. Mert hiába újulnak meg az épületek, hiába lesz magasabb a tanárok bére (a hátrányos helyzetű térségekben további kiemelt módon is!), hiába lesznek jobb technikai eszközök, ösztöndíj és tanoda, ha ezek önmagukban nem elegek ahhoz, hogy jobb iskolai eredmények szülessenek. Kellenek a felelős cigány családok, és maguk a felelős diákok is.”
Nyitókép: Hölvényi Kristóf