Az ország miniszterelnöke egy lovat ajándékozott annak a török elnöknek, aki Netanjahut rosszabbnak tartja Hitlernél

„Leonard Bernstein, akit mostanában LMBTQ-hőssé farigcsált át a moziipar, zenészi mivoltáról és zsidóságáról úgyszólván teljesen elfeledkezve (pedig számára e kettőnek volt igazán jelentősége), sokat beszélt és írt a zenei humorról. Úgy tartotta, hogy a zenei humor két olyan dolgot tesz össze, melyek nem összetartozóak, nem egybevágóak. 

Ahogy Gershwin Egy amerikai Párizsban c. művében megszólalnak az autódudák; ahogy Kodály Háry János szvitjének elején elhangzik egy hatalmas és hosszan tartó zenei tüsszentés; ahogy Rameau csembaló-darabjában megszólal a kakas és ahogy a tyúk kotkodácsol; ahogy Haydn 102. szimfóniájában egymást váltogatják a hirtelen szünetek, vagy a váratlanul hangossá majd halkká váló részek; ahogy Prokofjev a Klasszikus szimfóniában Haydnt utánozza és eltúlozza a hirtelen erős és halk hatásokat, és ahogy oda nem illő hangokat tesz bele a műbe, vagy ahogy a harmadik tételben a gavotte-ban váltogatja a hangnemeket; amikor Mahler I. szimfóniája harmadik tételének jól ismert boldog dallama, a Frère Jacques (János bácsi, János bácsi, keljen fel…) komor és szomorú gyászinduló tempóban szólal meg és így tovább. 

Nos annak az évnek a végén, amelyben előfordulhatott – csak találomra egy példa –, hogy az ország miniszterelnöke egy lovat ajándékozott annak a török elnöknek, aki Netanjahut rosszabbnak tartja Hitlernél, aki arról szónokolt, hogy a holokausztban a hatmillió zsidó elpusztítása kevésbé volt rossz, mint Izrael háborúja a Hamász ellen, aki a Hamászt nem terrorista szervezetnek, hanem hős szabadságharcosoknak nevezi, s akinek az országában az üzletek bejáratán ismét megjelent a régi figyelmeztetés, miszerint zsidókat nem szolgálnak ki, nos egy ilyen évet követően és a szuverenitásvédelemtől izmosodó jövő évet megelőzően boldog új évet kívánni voltaképpen azonos Rameau csembaló-darabjának kotkodácsolásával, vagy tán még inkább a János bácsi, János bácsi, keljen fel dalocska gyászindulóvá történő átlényegülésével. Én most mégis, csak azért is, mert szeretem a humort, s a zeneit kiváltképpen! És ajánlom az alábbi remek gyűjteményt, Gidon Kremernek és barátainak álláspontját a zenei humorról.”

Nyitókép: Facebook