Részegen és bedrogozva garázdálkodott – kattant a bilincs (VIDEÓ)

2023. december 21. 09:47

A férfit egy cseppet sem zavarta, hogy eltiltották a vezetéstől.

2023. december 21. 09:47

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy 36 éves férfival szemben. Az elkövető egy nappal azután, hogy eltiltották a vezetéstől, ismét ittasan ült a volán mögé, később balesetet is okozott – írja az Ügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2022 októberében – egy nappal azután, hogy jogerősen egy évre eltiltották a járművezetéstől – ittasan vezetett egy személygépkocsit a fővárosban.

Egy hónappal később a férfi újból alkohol, valamint kábítószer fogyasztását követően ült a volánhoz a III. kerületben.

Utóbbi esetnél a piros jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, és összeütközött egy szabályosan közlekedő másik autóval, amelynek sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a vagyon elleni bűncselekmények miatt már büntetett előéletű férfit – mint többszörös visszaesőt – 2 rendbeli ittas járművezetéssel és eltiltás hatálya alatti járművezetés vétségével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A férfi korábban jelen ügyben letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott büntetését tölti.

Íme a felvétel arról, ahogy elkapják a rendőrök az illetőt:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Youtube

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetx
2023. december 21. 22:22
A legkeményebb jelenet, hogy az épületből a videó végén kiszaladt egy patkány... Amúgy nem értem miért nem tiltották el harmadszorra is, hisz szemlátomást volt hatása...
billysparks
2023. december 21. 12:21
Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott.
billysparks
2023. december 21. 12:19
Mindennapos libsi ámokfutás Budapesten. Itt erre van igény.
Paplacs
2023. december 21. 11:11
Ez a videó nagyon durva. Csak erős idegzetűeknek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!