A fiatal párok életének egyik legfontosabb mozzanata nem más, mint mikor kapcsolatukat hivatalossá teszik és a jövőben férjként és feleségként folytatják életüket, azaz összeházasodnak. Alapvetően kultúra és emberfüggő, hogy ki, milyen ceremóniát szeretne, ugyanis az egészen diszkrét, csak a hivatalban aláírástól kezdve a fenséges pompáig minden elképzelhető, nem hiába épült több szolgáltatói kör is az esküvők köré. Az utóbbi években azonban egy újabb szempont került fel látványosan amellé, milyen lagzit kíván a pár, ez pedig nem más, mint az anyagiak.
Mert míg öt éve ötmillió forintból meg lehetett csinálni egy 80-100 fős esküvőt egy szolid helyszínen, rendes szolgáltatókkal, addig az utóbbi két-három évben drasztikusan megemelkedtek az árak és ez ma már inkább a 10 millió forintot súrolja.