Fontos bejelentés – új korszak kezdődik a személyszállításban (VIDEÓ)
Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamentben ismertette az előterjesztés részleteit.
Megoldást találtak.
A BKK december 29-én, pénteken olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését – olvasható a BKK közleményében.
Korábban az Index értesülései alapján megírtuk, hogy nem hosszabbítják meg a 2023. december 31-én lejáró szerződéssel létrejött, úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően. Ennek értelmében elképzelhető volt, hogy az úgynevezett „Budapest-bérletet” a helyközi járatokon nem fogadják majd el. Az újabb fejlemények értelmében a konstrukciót mégis meghosszabbítják.
„A HÉV és az agglomerációs »kék« buszjáratok működtetésével kapcsolatban még 2016-ban egy bonyolult, sok szerződésből álló megállapodáscsomagot kötött Budapest Főváros Önkormányzata és a Közlekedési Minisztérium. Ezek a megállapodások 2023. december 31-én lejárnak, ami
azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy január 1-jén megszűnik a jelenlegi áttekinthető és egységes tarifarendszer, valamint nélkülözniük kell az utasoknak az eddigiekben a BKK által nyújtott magas színvonalú szolgáltatásokat az agglomerációs vonalakon”
– írták közleményükben.
A MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal megkötött, áthidaló megállapodás lehetővé teszi a jelenlegi szolgáltatások fenntartását, illetve elszámolását, egyúttal érvényben tartja a jelenlegi tarifákat és bevételi elszámolásokat.
Hozzátették, hogy a hatályos jogszabályok szerint a felek ezt az áthidaló megoldást addig tarthatják fenn, amíg a közszolgáltatókra vonatkozó közbeszerzési értékhatárt a BKK által nyújtott egyes szolgáltatások értéke el nem éri.
Nyitókép: Facebook/Vitézy Dávid