A nagy demokraták sokszor diktatúrákat sírnak vissza, ahol ők sokra vihették

2023. december 28. 06:02

Ők nézik le leginkább a népet: ha nekik nem tetszően szavaz, akkor primitív.

2023. december 28. 06:02
null
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt

A modern nyugati felfogás a demokráciát mint kormányzati módot minden másnál fejlettebbnek tartja. Mégis azok hirdetik ezt leghangosabban, akik legjobban félnek a nép szavától és akaratától.

Ők nézik le leginkább a népet, amely, ha nekik nem tetszően szavaz, akkor primitív.

Szerintük ugyanis mindig van jó és rossz megoldás, ami ellentmond a demokrácia szellemiségének; ebből fakad például a „szélsőséges” jelző használata, ami abszurd, mert ha szélsőséges párt nyer, akkor eleve értelmezhetetlenné válik a fogalom. A szélsőséges mindig a mainstreamtől legtávolabb eső mozgalom,

márpedig akinek többsége van, az egy demokráciában szükségszerűen maga a mainstream.

A nagy demokraták sokszor diktatúrákat sírnak vissza, ahol sosem volt tesztelve a valódi népakarat, nem voltak altrenatívák, de ők – megúszva a versenyt, más módokon érvényesülve – akkoriban sokra vihették.

Újabban a nyugati demokraták (eltanulva a keleti „népi demokratáktól”, akik így csinálták Magyarországon is 1947-ben), ha veszélyben érzik a hatalmukat, akkor adminisztratív eszközökkel akadályozzák meg a velük nem kompatibilisek sikerét. Betiltják őket (ld. pl. Németországban ennek meglebegtetését az AfD kapcsán) vagy egyszerűen nem engedik indulni, mint Trumpot Coloradóban.

Mivel az úgynevezett közbeszédet, kulturális-szellemi életet mindenütt a baloldal uralja, ezért előszeretettel nyúlnak ahhoz a módszerhez, hogy ismert – általában a baloldal által felépített és sztárolt – „köztiszteletben álló” emberekkel mondatják ki az „objektív” igazságot. Ennek gyengébb és vékonyabb lábakon álló példája volt Koncz Zsuzsa siránkozása, de kicsit fajsúlyosabbnak vélt humán és reál tudósokat is harcba küldenek. Még csak azt sem állítom, hogy ezek a (sokszor valóban felkészült és a maguk szakterületén valós eredményekkel bíró) médiumként működő személyek így élik meg a helyzetet. Mindenkinek legyezgeti a hiúságát, ha kíváncsiak a véleményére, és nehezen látnák be, hogy pusztán eszközként szerepeltek.

A Koncz Zsuzsa-i (már-már lendvai ildikós) „még Kádár idejében is jobb volt” vagy „most pont olyan, mint Kádár vagy Horthy korában” narratíva tovább építésére alább két példa. 

(A dologban azért van egy olyan csapda,

hogy ezzel maguk ellen dolgoznak, hiszen akiből Kádár említése nosztalgiát hív elő, az hallván, hogy Orbán is olyan, szimpátiát kelthet iránta.

Az Orbán-fan Kádár-gyűlölőket viszont ezzel felbosszantják, és még erősebben kötődnek a mostani kormányhoz. Az az embertípus valójában nem létezik, amelyik a balos megmondóemberek szavára hirtelen fejéhez kap, és azt kiáltja: jaj, félre voltam vezetve, Orbán csak egy Kádár-utánzat. A társadalomnak csak egy nagyon kis szeletét érdekli, mit gondolnak a világról ezek a figurák.)

Romsics Ignác történésznek nem véletlenül van nosztalgiája a Kádár-kor iránt, amelyben 1982-ben, harmincegy évesen a Horthy-korszakról kutathatott és publikálhatott könyvet.

Úgy véli, van olyan állampolgári attitűd, amely „koroktól és ideológiáktól függetlenül tolerálja az antidemokratikus politikai gyakorlatot”,

 ezzel magyarázva az Orbán kormány sikerességét. 

Ezt is ajánljuk a témában

Valóban, évezredeken, birodalom- és országhatárokon át az állampolgári attitűdök tolerálták az antidemokratikus gyakorlatot. Sőt, a történelem során csak nagyon rövid ideig és nagyon kevés négyzetkilométeren érvényesült az úgynevezett demokrácia. Ott se mindig. 

A minden hivatkozás alapjául szolgáló athéni demokrácia eleve csak a teljes jogú, szabad athéni férfiakra vonatkozott, s fénykorában 15 évig Periklész kvázi egyeduralmat gyakorolt. A brit parlamentarizmus a gyarmatok népét nem tekintette a demokrácia alanyának, jóllehet gazdasági-jogi hatalmát kiterjesztette föléjük.

Az USA mintademokráciájában tovább működött a rabszolgaság rendszere, mint nálunk a jobbágyság.

Az elmúlt évtizedek arrogáns nyugati demokráciáiban nagykoalíciók, teljesen egyforma pártok váltják egymást, míg egyes politikai erőket eleve kizárnak a demokrácia fogalmából.

A genetikusan alattvaló magyarok népuralomról alkotott felfogásába belefért, hogy 1061-ben I. Béla minden faluból két embert hívott a királyi tanácsba. Az Aranybulla ellenállási záradéka szerint (Amerika felfedezése előtt 270 évvel) az uralkodót – ha nem tartja be a törvényeket – le lehetett váltani. 1848 törvényes forradalmakor

az országgyűlésben elfogadott törvényeket a Habsburg király aláírta, kinevezte a miniszterelnököt, majd katonai támadást indított a legitim kormányzat ellen.

A történész „korlátozott parlamentarizmusnak” nevezi a mostanit. Vajon attól korlátozott, hogy bizonyos pártok-nézetek-programok-ideológiák-személyek nem képesek elég választót megszólítani? Az volna demokratikus, ha a többség által elutasított, a kisebbség által preferált akarat érvényesülne? A választási rendszer a hibás, noha demokratikusabb az amerikainál vagy a britnél, és stabilabb kormányzást eredményez, mint az olasz vagy a német? Annyi igaz, hogy jutalmazza a győztest (ezt láttuk például Budapesten, ahol az ellenzéki összefogás 48%-os listás támogatással a 18-ból 17 egyéni mandátumot elhozott 2022-ben).

A történész szemére hányja Orbánnak a „megosztó emlékezetpolitikát”.

Valóban: léteznek olyanok, akiknek az emlékezetpolitikája nem egyezik a magyar nemzet többségéével. 

És itt meg is érkezünk másik alanyunkhoz, a matematikus Mérő Lászlóhoz.

Ő egyenesen forradalmat vizionál (előbb-utóbb lesznek olyan tökös legények, akik fegyvert ragadnak), elfelejtve, hogy a másik oldal legalább ilyen elszánt. Tehát ha ők erőszakkal elűznék a választottjainkat, mi se maradnánk tétlenül.

Mi nem párszázan bohóckodtunk, hanem sokezren 2006-ban 1989-ben, sőt 1985-ben, 86-ban,

és – bár ebben sem sikerült konszenzust kialakítani – azért 56-nak is a nemzeti oldal az örököse, nem Horn vagy Gyurcsány pártja. Hogy a vitákat ne így kelljen rendezni, megannyi Mucius Scaevolával, mint 2500 évvel ezelőtt, ezért vannak a választások.

Ezt is ajánljuk a témában

Mérő László: Nincs más opció, csak a forradalom

Videó

Az 1989-es román forradalommal is példálózott, de a Ceaucescu-rendszerhez nem hasonlítaná hazánkat a matematikus, aki szerint választásokon leválthatatlan a mostani kormány, és az ellenzék vagy töketlen, vagy meg van alkotva.

Még egy olyan divatos, de ostoba toposzt is megereszt: „Nem történhet meg az, hogy a jelenlegi rendszert választáson leváltják”; hát Budapesten ki van hatalmon? Vagy mégis lehet?

Szerinte a Fradi ultrái, akik „az oroszok mellé is többé-kevésbé átálltak”, a feröeri csapattól elszenvedett megalázó vereségkor az orosz edzőnek (igazából oszét) az üvöltötték, hogy „ruszkik haza”.  Csakhogy ez teljesen koherens viselkedés: a „ruszkik haza” jelszó 56-ról, a kommunizmusról, a magyar szuverenitásról, a „rabok legyünk vagy szabadok”-ról szól. Ezzel nincs ellentmondásban, hogy a magyargyűlölő, korrupt, az ultraliberális nyugati mainstream újabb prédájának tekintett Ukrajnának nem tudunk szívből drukkolni.

Mérő nem érti a magyar lelket és prioritásokat.

Nem érti, hogy nem lettünk oroszbarátok, de nem is az oroszgyűlölet mozgat, hanem elsősorban Trianon fáj nekünk, meg a kommunisták. És nem a demokrácia-bajnokságot akarjuk megnyerni (amire egyébként volna esélyünk), hanem a magyar jövőt.

Nyitókép: Szabad Föld/Kállai Márton

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dryanwolf
2023. december 29. 05:44
...ezért vannak a választások. "...azt kell tenni, úgy kell építkezni, ahogy az egykori állampárt tette, a világ mai, de a technológia a régi lesz." (dr. kádárjános)
catalina11
2023. december 28. 18:32
Aki erre érzékeny, annak azért eddig is átjött, hogy a személyes értékelköteleződése valamennyire alighanem baloldali, de ezzel az égvilágon semmi probléma nincs. Ha valakinek az egyenlőség eszményén és a szociális érzékenységen alapszik a világnézete, az tiszteletre méltó, akár vallási, akár világi." Egy történész azért lehetne tájékozottabb is... „(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.” (Winston Churchill, Illustrated Sunday Herald, 1920. február 8)." Romsics nem más, mint egy hasznosidióta....de nincs egyedül..
catalina11
2023. december 28. 18:28
Nem irigylem a tájékozottabb és objektívebb kormánypárti kommentelőket. Van az a szint, amikor a normális elkötelezettség és a józan ítéletalkotás között nehezen föloldható konfliktus alakul ki." hát concrete, elég a tükörbe néznie...
concrete
2023. december 28. 13:12
Már a cím is ordas hazugság. Egyik megtámadott rendszerkritikus tudós sem sír vissza semmiféle diktatúrát. Ungváry (Ungvári) Zsolt politikai pamfletje csupa olyan feltételezést tartalmaz, amilyen sztereotípiákat alkalmaz a kormánysajtó a kormányzat mégoly visszafogott kritikusaival szemben is - itt elsősorban Romsics Ignácra gondolok. Lejárató, tisztességtelen írás ez, nem is tudott érdemi fogást találni (itt is elsősorban Romsicsra gondolok). Nem irigylem a tájékozottabb és objektívebb kormánypárti kommentelőket. Van az a szint, amikor a normális elkötelezettség és a józan ítéletalkotás között nehezen föloldható konfliktus alakul ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!