A globalista liberálisok szerint egy modern kori arisztokráciára van szükség, amelyet leginkább elitokráciának nevezhetnénk.
„Ha jobban belegondolunk, akkor észrevehetjük, hogy ez a felfogás a demokratikus elvet gyakorlatilag a populizmussal azonosítja, s a demokráciát a liberalizmussal helyettesíti be. Szavakban ugyan a demokráciát akarja megmenteni, de valójában a demokrácia helyébe állítja a liberalizmust, és a demokráciát megszünteti, mintegy felülírja.
Utóbbi azért is állítható, mert a neoliberálisok számára a valódi társadalmi tudás nem a választók hektikus és tájékozatlan többségénél rejlik, hanem a felkészült, szakmailag kompetens egyénnél, aki leginkább közgazdász, pénzügyi szakember, és átlátja a globalizmus bonyolult gazdasági és pénzügyi folyamatait, egyben a piac szereplője. Ebben az összefüggésben a (neo)liberális demokrácia nem más, mint a globális piac szereplőinek, szakértőinek helyzetbe hozása, kiszolgálása a többséggel szemben is. Másképpen: a demokráciában is a legtehetségesebb és legdinamikusabb egyének és csoportok uralma kell hogy érvényesüljön, s ők ezen a terepen találhatók.
Összegzésképpen: a globalista liberálisok szerint egy modern kori arisztokráciára van szükség, amelyet mai szóval leginkább elitokráciának nevezhetnénk. Az elitokrácia azért jó szó, mert a demokrácia ellentéte: elitokrácia, tehát a népuralom helyett az elit uralmát jelenti. És itt bezárul a kör: a globalista liberalizmus ebben az eltorzított, az eredetitől fényévekre eltávolodott formájában nem más, mint demokrácia nélküli elitizmus.
Hogy a végén játsszak egy kicsit a szavakkal, illetve kicsit viccelődjek a felkapott fogalommal: mi ez a világmegváltó szerepfelfogás, ha nem éppen maga a megtestesült populizmus? S nem éppen ez az, amit Gyurcsánytól kezdve mondjuk Szabó Tímeáig képvisel a magyar balliberális ellenzék? Szóval kik is valójában a populisták, ha van egyáltalán bármi értelme e fogalomnak?”
***
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A 20. századdal való politikai és erkölcsi számvetés során a klasszikusokkal is szembe kell néznünk. Tőlük tudjuk, hogy az alkotmányok nem a „tölgyfából és sziklából támadtak”, hanem az ember jelleméből. Czopf Áron írása.
Hadházy Ákos híresztelésére maga a csatorna mögötti társaság reagált.
A Zuglóból induló Harsányi munkásságával a tisztességet hirdette, és azt, hogy a cél nem a „minden jár”: élni csak másokért érdemes. Nizalowski Attila írása.
„A dolgok nem mentek túl jól.”
Mario Nawfal szerint nem véletlen, hogy Brüsszel gyűlöli azt, amikor a magyar kormány kikéri az emberek véleményét.
Megtalálta a testhez illő feladatot.
A liberális állameszménynek abban az értelemben biztos vége van, hogy az egyének érdekeit az állam érdekei elé helyezheti. Nem az egyén szükségletei, hanem a közösség, vagyis az állam igényei fogják megszabni a közeljövő politikai mozgásait. Lánczi András írása.
A Vizit legújabb adásában Szalai Laura és Dr. Kőnig Róbert a mentális egészség fontosságára hívják fel a figyelmet. Az ünnepi időszak túlzó elvárásai, a tökéletesség kényszere és a mindennapi nyomás komoly lelki terhet róhat ránk – a szakértők szerint azonban a jelen megélése, a segítségkérés és a tudatos odafigyelés lehet a kiút.
