Szijjártó Péter már most elárulta: ez lesz a magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése

2023. november 08. 12:52

A külgazdasági és külügyminiszter hazánk nemzeti érdekének nevezte a szomszédos ország minél hamarabbi csatlakozását a schengeni övezethez.

2023. november 08. 12:52

A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral tartott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a két ország közötti együttműködésnek.

„Ennek a stratégiai együttműködésnek a legfontosabb bázisát, erőforrását az Erdélyben, Székelyföldön élő magyar nemzeti közösség jelenti” – szögezte le.

Rámutatott, hogy erőforrásként, összekötő kapocsként tekintenek erre a közösségre a kétoldalú kapcsolatokban.

„Ezért teljesen természetes, hogy amikor Romániával kapcsolatos együttműködésről beszélünk, akkor az RMDSZ véleményei és javaslatai mindig fontosak a számunkra” – fogalmazott.

Szijjártó Péter hazánk nemzeti érdekének nevezte a szomszédos ország minél hamarabbi csatlakozását a schegeni övezethez.

Szavai szerint ennek számos oka van, például az, hogy ma Magyarország második legfőbb exportpiaca Románia, és a belépéssel még szorosabbá válhatna a gazdasági és kereskedelmi együttműködés.

Ezáltal automatikusan megnyílna tíz új határátkelési pont is a két ország között, ami nagy segítség lenne a helyi magyar közösségnek az anyaországgal való kapcsolatok fenntartásában.

Románia schengeni tagsága azt is lehetővé tenné végre, hogy a határ ne elválasszon, hanem összekössön minket”

– húzta alá.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebsi1
2023. november 08. 18:23
Csak a szokásos parasztvakítás és fideszbirkák etetése.
lájkbajnok
2023. november 08. 14:43
Nemzeti érdek, hogy kelet felé is bővüljön az Unió. Ukrajnát is fel kell venni. Előbb, mint a szerbeket.
repulok
2023. november 08. 14:01
A józanság nem eu-s kategória...
nempolitizalok-0
2023. november 08. 13:54
Az eurolibsi csürhe és Ursula ügyeinek kivizsgálása????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!