Pottyondy a magyar válogatott eredményeit és a magyar foci feltámadását sajátosan, láthatóan önellentmondásoktól sem mentes katarzisban kommentálta, természetesen a felemás öröm közepette nem maradhatott ki a sorok között a magyar kormány és a magyar hagyományok minősítgetése sem.
A baloldali humorista rögtön a videó elején világossá tette, hogy nem nézte az eb-selejtezők legfontosabb mérkőzéseit. Örömét fejezte ki ugyanakkor annak, hogy kijutottunk az Eb-re. Ahogy fogalmazott, „nem csak azért, mert csodálatos élmény lesz nyáron, hogy minden romkocsma a válogatottnak szurkol, és jó látni, hogy végre olyanok képviselik az országot, akik megdolgoztak érte és nem csak a köztévé hülyít minket azzal, hogy jók, hanem vannak eredményeik is. Ez például nagyban megkülönbözteti a nemzeti tizenegyet a nemzeti kormánytól”.
Pottyondy Szoboszlai Dominikkal sem igazán tudott mit kezdeni. Szerinte ő egy potenciális világsztár, ráadásul olyan, mint egy Disney-herceg: gazdag, jóképű, végtelenül tehetséges és szingli. Ráadásul olyan tulajdonsággal is megáldották, amit még a Disney-hercegek sem tudnak: kilencven perc loholás és két gól után ilyen lazán bevágni egy pálinkát – csodálkozott rá Pottyondy, akit a napokban a magyar válogatott mellett Tóth Gabi is foglalkoztatott.