Idén 21. alkalommal tartották meg a parlamentben a Magyar Állandó Értekezletet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt. A miniszterelnök beszédében azt mondta, a nyugati világ nem hajlandó szembenézni az orosz-ukrán háború realitásával. Hangsúlyozta, a legutóbbi EU-csúcson felvetette, hogy szükség lenne egy B-terv kidolgozására, ami mindenkinek jobb lenne, Ukrajnát is beleértve.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a világban két komoly háborús övezet is kialakult, és az emberek negyede olyan területen él, amelyre kihatnak a háborús konfliktusok.
A szlovákiai választással kapcsolatban felvetette, azzal, hogy a magyar párt nem jutott be a parlamentbe, felmerül a kérdés, hogy van-e létjogosultsága a nemzeti alapú politikának. A saját kérdését megválaszolva azt mondta, amíg vannak nemzeti kisebbségek, addig van értelme a nemzeti politizálásnak is.
Európa helyzetét egy hasonlattal foglalta össze
„Jelenleg két Nap van az égen, amiből egyik sem európai. Kína az Egyesült Államokkal fogja kialakítani azokat a megállapodásokat, ami kialakítja a világot”