Nem akárhonnan toboroztak zsebtolvaj-vadászokat a Vörösmarty térre

2023. november 20. 22:10

A Vörösmarty teret is őrző budapesti nyomozók immár tizedik éve vesznek részt a müncheni Oktoberfesten.

2023. november 20. 22:10

A  Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi osztályának vezetője, Bukovics Péter tartott sajtótájékoztatót hétfőn a Vörösmarty téren, ahol már megkezdődött az idei adventi vásár. Az osztályvezető felhívta a figyelmet, hogy az ilyen típusú rendezvényeken egyre gyakrabban fordulnak meg a zsebtolvajok. 

Az alezredes kiemelte, hogy a rendőrség a korábbi évekhez hasonlóan kiemelt figyelmet fordít a karácsonyi vásárokra az utcákon, a bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedési járműveken. A hatóság több járőrt vezényel ezekre a helyekre, ugyanakkor megemelik a civil ruhás nyomozók számát is a zsebtolvajok elfogására. 

A vásárokon járőröző rendőrök egy része a múlt évszázad elejének egyenruháiban végzi majd feladatait, amelyek bemutatásra kerültek a sajtótájékoztatón.

Bukovics Péter arra kérte a vásárokra látogatókat, hogy a szokásosnál is legyenek éberebbek, telefonjaikat, pénztárcáikat és egyéb értékeiket lehetőleg belső zsebeikben tartsák, ne viseljenek olyan ékszereket, amelyeket a tolvajok könnyen letéphetnek róluk. 

A járművel érkezőknek az alezredes azt tanácsolta, hogy autóikban lehetőleg ne hagyjanak értékeket még az őrzött parkolókban sem, ha ezt mégis meg kell tenniük, akkor tegyék azokat nem látható helyekre, például a csomag, vagy kesztyűtartókba. 

Az osztályvezető kiemelte: ha valakit mégis megkárosítanak, akkor azonnali segítséget kaphat a 112-es segélyhívón, vagy a Vörösmarty tér környékén folyamatosan járőröző rendőröktől.

Elmondta, a hasonló bűncselekmények felderítésére, megelőzésére szakosodott rendőrök komoly tapasztalatokkal rendelkeznek, ennek egyik bizonyítéka, hogy a budapesti nyomozók immár tizedik éve vesznek részt a müncheni Oktoberfesten, a legutóbbi fesztiválon nyolc zsebtolvajt fogtak el.

(MTI)

Nyitókép: Advnti Ünnep a Bazilikánál Facebook-oldala

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik