Fogy a levegő Karácsony Gergely körül

2023. november 22. 08:52

Egyre csak szaporodnak a kihívók. A Mi Hazánk után a Jobbik is bejelentette, hogy saját jelöltet indít Karácsonnyal szemben és ugyanezt tervezi sajtóhírek szerint az LMP is.

2023. november 22. 08:52
Karácsony Gergely a Partizánban
Kaszab Zoltán
Vasárnap.hu

„A Jobbik és az LMP tisztségviselői folyamatosan arról beszélnek, hogy itt lenne az ideje, hogy a politikus érdemi magyarázattal álljon elő a pénzek eredetét illetően. A többi párt ugyan hallgat, viszont a tetteik beszélnek helyettük.

Karácsony Gergely ugyanis október 23-án azt ígérte, hogy pár héten belül összehozza a baloldali összefogást Budapesten. Most, egy hónap elteltével azonban még híre-hamva sincs annak, hogy mely pártok állnak be mögé és kampányolnak az újraválasztásáért.

Sőt, egyre csak szaporodnak a kihívók. 

A Mi Hazánk után a Jobbik is bejelentette, hogy saját jelöltet indít Karácsonnyal szemben és ugyanezt tervezi sajtóhírek szerint az LMP is. És nem lennék meglepve, ha a 99 Mozgalom körüli botrány fényében az MSZP, a Momentum és a DK is komolyan mérlegelné Karácsony támogatását.

A másik, amire a finanszírozási botrány rávilágít az az, hogy igenis szükség van a kormánypártok szuverenitásvédelmi törvénycsomagjára. Nincs ugyanis rendben az, hogy bárki, bárhonnan elfogad pénzeket és kihasználva a civil szervezet lazább elszámolási kötelezettségeit, büntetlenül tudja azt becsatornázni a kampányába. 

Nincs rendben, hogy nem ismerjük, valójában kinek az adományait fogadják el és kinek az érdekeihez igazítják a politikájukat. Magyarország szuverenitása mindennél fontosabb és meg kell védeni az azt csorbítani szándékozó próbálkozásoktól!”

***

Nyitókép: Képkocka, Partizán, YouTube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states-2
2023. november 24. 03:08
Lehet, hogy a hülye vigyor édeskevés lesz a nyeréshez, mert a karóverő Karógeri mással nem nagyon dicsekedhet, csak a karórengeteggel. Elég csak utalni Vitézi Dávid minapi bejegyzésére, hogy példa nélküli, hogy semmilyen közlekedésfejlesztési beruházás még csak tervbe se legyen véve a fővárosban.
Anyádcsipája
2023. november 22. 14:15
Affenekét! LMP-JOBBIK(Ballik) nagyjából 5 %, a Mi Tanyánk 10%, a maradék 85%-ból 45% a Karácsonyra, 40% a fideszesre voksol majd, úgyhogy marad minden a régiben, azaz az újban. Méhlegelők, biciklisávok, dugók, mocsok, bűz, káosz és pénztemető, ami az ellenzéknek viszont pénzcsap.
Ízisz
2023. november 22. 13:32
Z. Könyörgöm Mandi!! 🙏 Legalább fotót ne rakjatok ki erről a hányinger szemét fehérjehalmazról!!! Légyszi, légyszi légyszi!!! 🙏💤
Mankel
2023. november 22. 13:31
Micsoda ellenfelek jujj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!