A vízválasztón

Ezeken a helyeken körvonalazódott bennem a leginkább az a máskor inkább homályos érzet, miszerint a valóságban szeretnék tartózkodni, valóságos helyeken, valóságos kulisszák között.

A Prima Primissima díjas újságíró 75 éves volt.
„Letaglózva, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Szegő András hosszú betegség után elhunyt. Ameddig állapota engedte, dolgozott – az űr, amit maga után hagy, kitölthetetlen, nincsenek szavak... András 75 éves volt. Nyugodjon békében, őszinte részvétünk a családnak” – jelentette a hírt Facebook-oldalán a Nők Lapja.
A Wikipédia szerint Szegő András 1948. március 24-én született Budapesten. Pályafutását 1970-ben, sportújságíróként kezdte a Képes Sport munkatársaként, külsős munkatársként az MTV sportközvetítéseiben is részt vett. 1994 óta volt a Nők Lapja szerzője, hétről hétre adta közzé publicisztikái és riportjai mellett főként interjúit; talán ezekről ismerték legtöbben a nevét. Több interjúkötete is megjelent.
A Táncsics Mihály-díjat 1993-ban, a Pulitzer-emlékdíjat 2002-ben kapta meg, 2008-ban pedig elnyerte a Prima Primissima díjat is.
Nyitókép: Facebook / Nők Lapja