A Momentumról

2023. november 08. 10:29

Azt hiszem, hogy egy fordított fejlődéstörténetnek vagyunk szemtanúi.

2023. november 08. 10:29
G. Fodor Gábor
G. Fodor Gábor
Origo/888

„Annak, amit most írok, nincs politikai jelentősége. Különösen azért, mert akikről írok, azoknak sincs.

Egy ideje foglalkoztat a Momentum jelensége: konkrétabban, hogy hogyan lehetséges az, hogy vannak és lehetnek potenciális szavazói egy olyan mozgalomnak, amely üres és semmi?

Azt hiszem, hogy egy fordított fejlődéstörténetnek vagyunk szemtanúi.

A Momentum elején sok mindent bele lehetett látni ebbe a mozgalomba, mert messziről nézve úgy tűnt, hogy kitaláltak valamit, ami sikerült és mivel sikerült, ezért voltak sikeresek. Az Olimpia elleni kampányról beszélek, ami lényege szerint egy romboló, nagy törekvések ellen ható, destruktív politikai akció volt, paradox módon tehát a nagy álmokkal szembemenő rombolás építette őket. Ez volt az első szakasz: a romboló debütálás.

Azzal, hogy romboltak, azzal épültek.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Fekete-Győr András Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo-2
2023. november 08. 21:40
A Momentumot a fiatalok szeretik. Elegük van abból, ami van és képtelenek felmérni, hogy ezekkel mi lehetne. Talán már nem is érdekli őket.
llnnhegyi
2023. november 08. 15:52
Jöttek, láttak,buktak!
ügyvéd
2023. november 08. 15:39
Momentum: Nomen est omen.
nemecsekerno_007
2023. november 08. 14:23
Idomított majmok. Egyet tudnak: Mások pénzét költeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!