Régi igazság: egy diktátor csak önmagánál hülyébbekkel veszi körül magát

2023. október 09. 08:19

Csak nem gondolta, hogy Irán, amelynek vezetői gratuláltak a Hamasznak, majd meghatódnak Petike telefonjától, s farkukat behúzva bocsánatot kérnek?

2023. október 09. 08:19
Juszt László
Juszt László
Facebook

„Miközben a világ egyértelműen elítéli a terrorista támadást mit csinál a tarajos, aki birtokolja a külügyminiszteri posztot? A saját elmondása szerint Iráni kollégájával beszél telefonon.

»Az egyre kétségbeejtőbb közel-keleti helyzetről az előbb telefonon egyeztettünk Irán külügyminiszterével, Hoszein Amirabdollahiánnal. Megerősítettem kollégámnak, hogy mi a terrorizmust határozottan elítéljük és nem szeretnénk, ha tovább súlyosbodna a helyzet a Közel-Keleten.«

Eközben Ali Khamenei iráni legfelsőbb vezető tanácsadója szombaton gratulált a palesztin harcosoknak az évek óta legnagyobb Izrael elleni támadásukhoz.
Most komolyan! Mégis mit akart elérni ezzel a telefonnal ez a csökkent értelmű? Az alkalmatlanságát, immár sokadszor, mindenképpen sikerült bizonyítania. Csak nem gondolta, hogy Irán, amelynek vezetői gratuláltak a Hamasznak, majd meghatódnak Petike telefonjától, s farkukat behúzva bocsánatot kérnek? Régi igazság: egy diktátor csak önmagánál hülyébbekkel veszi körül magát.”

Nyitókép: Facebook
 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tavaszi szél
2023. október 10. 21:59
Ezért nem lesz Jusztból diktátor (sem), mert soha nem találna önmagánál hülyébbeket, hogy körülvegye magát...
komor
2023. október 09. 23:29
Két éve olvastam utoljára jusztot. Most két évig megint szünetet tartok...
Karbantartó9
2023. október 09. 22:24
Így van, ezért lettél gyurcsány csahos kutyája!
Szuperszig
2023. október 09. 21:49
Jól mondod! Te is ezért lebzselhettél a ballibbant csapat árnyékában buzilaci!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!