Jó, hogy emlékezünk. Ez tesz minket közösséggé

2023. október 23. 10:16

Emlékezzünk ezen a napon azokra, akik merték lerázni magukról a hazugság béklyóját, mertek cselekedni értünk is, akik már szabadságban élhetünk.

2023. október 23. 10:16
Fodor Gábor
Fodor Gábor
Facebook

„Jó, hogy emlékezünk. Ez tesz minket közösséggé, hiszen szinte mindannyian, akik magyarok vagyunk, kialakítjuk a viszonyunkat egy-egy történelmi eseményhez. Ma, október 23-án az 1956-os forradalomhoz.

Ahhoz a forradalomhoz, amelyről gyerekkoromban nyilvánosan beszélni sem volt szabad, legalábbis igazat nem lehetett róla mondani. A Kádár-rendszer hivatalos meghatározása szerint ellenforradalom történt, ahol a fasiszta, horthysta csőcselék vissza próbálta venni a hatalmat a dolgozó néptől, de a hős kommunisták – a szovjet katonák segítségével – nem engedték. (Lényegében ugyanezt az értékelést olvashatjuk most a Vlagyimir Putyin-féle Oroszország éppen kötelezővé tett történelem tankönyvében.)

A családban persze tudtuk az igazságot. Halkan beszéltünk róla, és hallgattuk a szabad világ hangját, a Szabad Európa Rádiót. Katonaként fokozott harckészültségben kellett őriznünk a laktanyát ezen a »félelmetes« napon. Egyetemistaként megdöbbenve tapasztaltam, hogy generációm nagyobb része semmit sem tud a forradalomról.

Alapvetően változtatta meg sokak gondolkodását az lehetőség, hogy a Bibó Kollégiumban személyesen találkozhattunk Vásárhelyi Miklóssal, Mécs Imrével, Donáth Ferenccel, a forradalom meghatározó szereplőivel. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain már szinte mindenki tudta közülünk, hogy a demokrácia kivívása, a megszálló szovjet csapatok hazaküldése, tehát maga a rendszerváltás  tartozásunk is a forradalom hőseinek. Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársainak újratemetése az egész magyar társadalmat sokkolta, és megmutatta a szocialista rendszer bűnösségét, hazug mivoltát.

Nem lehet tehát tartósan eltemetni az igazságot, minden hazugság csak korlátozott ideig működik. Ezért jó tehát, hogy emlékezünk, mert egészséges lélekkel nem lehet hamis világban élni. Emlékezzünk ezen a napon azokra, akik merték lerázni magukról a hazugság béklyóját, mertek cselekedni értünk is, akik már szabadságban élhetünk.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Ferenc

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Perczel Éva
2023. október 23. 14:42
„Jó, hogy emlékezünk. Ez tesz minket közösséggé..." Egy fenét! Soha nem szeretnék Fodorral, vagy bárki mással a moslékból közösséget vállalni, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül!
billysparks
2023. október 23. 12:52
Én nem áldoznám fel az életem ilyenekért, mint te vagy a pankotai vagy az itt kommentelő liburgyákok. Ilyenek a hősök, ők nem mérlegelnek. Nem szeretnék megélni egy olyat, hogy egy Gyurcsány helyezzen el koszorút a síromon. Olyan, mintha lehugyozná a sírt.
llnnhegyi
2023. október 23. 11:50
Minden tette, gondolata az MSZP és az SZDSZ hez vonzotta. Pofátlan becstelen gazember most is.
llnnhegyi
2023. október 23. 11:47
Mindent elárultál. Fostalicska vagy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!