Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Az MNB húszezres darabszámmal bővíti a 2012-ben indított Nobel-díjas sorozatot.

A Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, Hergár Eszter az InfoRádiónak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy hamarosan ezüst érmét vernek az idén Nobel-díjat nyert két magyar tudós tiszteletére. Az idei tervekben Deák Ferencre és a Kúria alapítására emlékező érmek szerepeltek, de a közelmúlt eseményeire reagálva
húszezres darabszámmal bővítik a 2012-ben indított Nobel-díjas sorozatot is Karikó Katalinnal és Krausz Ferenccel.
Az igazgató elmondta: számítanak rá, hogy az új Nobel-érmék azonnal el fognak fogyni, amint piacra kerülnek, ahogy a korábbi „extra kibocsátásoknál” is történt, például a Magyar pásztor- és vadászkutyafajták sorozat erdélyi kopója is azonnal elment 20 ezer példányban, a sorozat kezdő darabja is pár óra alatt elfogyott.

Nyitókép: Facebook