Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

Majdnem rossz vége lett a balatonföldvári orientációs napnak.

Csaknem végzetes tragédia történt egy balatonföldvári iskola pályaorientációs napján, számolt be a Bors. Az egyik édesapa tartott előadást hetedikeseknek, aki történetesen vadász. A férfi bevitte puskáját, de még a töltényeket is az oktatási intézménybe, hogy azt mutogassa.
A töltött fegyver gyerekekhez került, majd el is dördült, mondta az egyik szülő a lapnak. Úgy vélte, hogy a férfi tehet minderről.

„Amikor én mentem a kisiskolás gyerekemért, akkor egy rendőr várta a helyszínelőket, és ott volt a vadász is, aki pont a mi osztályunkban is tartott előadást. Úgy tudom, hogy az egyik gyereknek sikerült megtöltenie a fegyvert, majd meghúzták a ravaszt. Annyi szerencséjük volt csak, hogy az ablak irányába nézett a puska! Simán lelőhették volna egymást vele...” – mesélte.
A Borsnak a történteket megerősítette a Somogy vármegyei Rendőr-főkapitányság is, és azt is elmondták, hogy az esettel kapcsolatban eljárást indítottak.
Nyitókép: Pixabay