Átlöttyintve a történelmen

2023. október 25. 06:10

Aztán mentek tovább. Inzultálták kicsit a köztévé riporterét, mert ezek falkában mindig nagyon erősek, főleg, amikor az „ellen” egyedül van, magányos, fegyvertelen és kiszolgáltatott.

2023. október 25. 06:10
null
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„A Momentum kezdte az »ünneplést«. Felmentek a karmelitába (ott van a felettes énjük), és vörös festéket öntöttek a kordonra. Várj, elmagyarázom: rálöttyintettek vagy két vödör vörös festéket valamire, ami vékony drótból van, s amin hússzor húsz centis lukak vannak. Ami megmarad a kordonon, az elhanyagolható, észrevehetetlen, az semmi. Egészen pontosan olyan, mint akik löttyintették. Aztán a festék nagyja odagyűlt az aszfaltra, egy eső elmossa, de lehet, elég lehugyozni. – Történelmet csináltunk, Feri? – Nem, csak mocskot.

Ők kezdték. Ennyi ésszel.

Aztán összegyűltek az utcára, hogy megint csináljanak »forradalmat« meg »váltsanak rendszert«. Voltak néhány ezren. Annyian, mint bármelyik békemenet első néhány sora. Új főhősük (tizenöt perc hírnév) valamilyen érthetetlen okból elkezdte követelni a hitoktatás kitiltását az iskolákból (mintha amúgy kötelező lenne). Mindszenty biztosan imádkozott érte.

Aztán mentek tovább. Inzultálták kicsit a köztévé riporterét, mert ezek falkában mindig nagyon erősek, főleg, amikor az »ellen« egyedül van, magányos, fegyvertelen és kiszolgáltatott.

Értjük. Az a bizonyos koktél, amihez most »szakácskönyvet kéne kiutalni minden magyarnak« (?), nem lehet más, csak a Molotov-koktél. Vagyis Molotov-koktélt kellene hajigálni ma Magyarországon, feltételezem a kormány tagjaira, a kormányzati épületekre, a kormány támogatóira, szellemi hátországára, a kormánypárti újságírókra (Császár Attilának most még csak víz jutott, de majd legközelebb?), s ha minden lángba borulna, megérkezne a szabadság. Ha jól értettük – jól értettük – Perlaki-Borsos Noelt, akkor erről szónokolt a néhány ezer »forradalmár« előtt.
Elnézem ezt a szerencsétlent. Tipikus elkényeztetett, középosztálybéli, mamahotelből érkezett nyomorult kis senki üvöltözik a mikrofonba.”

***

Nyitókép: Donáth Anna Facebook-oldala

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2023. október 26. 01:20
Ez D-dúr és e-moll! Mióta nyertem egy csomó rokont más népek krémjéből, van elég alkalmam finomra hangolni a nézeteimet. Én még a közös vallásnál nagyobb kohéziót nem láttam, átível nyelven, kultúrán, téren és időn. Mi azt csak hisszük, hogy különlegesek vagyunk, Krisztus nélkül semmik vagyunk, és nyom nélkül söpörnek ki innen bennünket, mind egy szálig.
mreinstand-2
2023. október 25. 18:33
Bőgj, te fasz.
Töki
2023. október 25. 17:50
Zsoltikám! Nem kell ezekkel foglalkozni, mert ezeknél duma van, tehetség nulla!!! Életképtelen, csak és kizárólag valamelyik nyugati állam felszopásából élnek meg! Kis faszkalapok!!
Ez D-dúr és e-moll
2023. október 25. 16:24
"Bell & Sebastian ---> Ez D-dúr és e-moll 2023. október 25. 14:57 Nem először hallom, ennélfogva meg tudom magyarázni, de nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne. :)" Több, mint ötven év minden tapasztalata azt mondatja velem, hogy még mindig jobb, ha az ember az érdektelenségtől és a megnemértéstől szenved, mintha mindenki rá figyelne és azt gondolná, hogy épp azt mondja, amit hallani szeretne. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!