Kövér László és a svédcsavar

2023. szeptember 19. 21:27

Pedig milyen szépen indult a két ország kapcsolata.

2023. szeptember 19. 21:27
Tamás Ervin
Jelen

„A svéd-magyar kapcsolatok minden bizonnyal 2017 vége felé indultak romlásnak, amikor is miniszterelnök-helyettesünk – hála az állami pénzhez hozzájutó gáláns vállalkozó gesztusának – Stockholmtól messze északon hódolt vadászszenvedélyének, és elejtett egy háziasított rénszarvast, amit az ott élő számik meglehetősen zokon vettek. Előkerült a jószág tulajdonosa is, aki szerint az áldozat elcsatangolt a csordától. Feljelentést is tett, mert szerinte ez olyan, mintha bemenne valaki a farmjára és lelőné az egyik tehenét. Szegény Semjén Zsolt, aki úton-útfélen magyarázza, hogy a vadászat tulajdonképp egyfajta vadvédelem, annyira összezavarodott, hogy először jávorszarvast említett, meg még azért is magyarázkodnia kellett, hogy helikopterrel szállíttatta el a tetemet.

Pedig milyen szépen indult a két ország kapcsolata, amikor 2001-ben fügét mutattunk az amerikai Lockheed-Martin F16-osainak és meglehetősen váratlanul, mondhatni svédcsavarral, svéd Gripeneket vett az első Orbán-kormány. Azóta sok minden történt, bár az amerikaiakkal cseppet sem javult a viszonyunk, a svédekkel is fagyos lett.

Bár Semjén renoméjának a sok szempontból kínos jutalomvadászat cseppet sem ártott, 2021-ben védnökségével Magyarország megrendezhette minden idők legráfizetésesebb világkiállítását, amelynek költsége állítólag 387 millió forintról startolt, de meg sem állt 17 milliárdig. Csak a 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, bőgő szarvasbikafejet ábrázoló, 10 tonnányi hullajtott agancsból készült, Totem névre hallgató alkotás került 250 millióba. De mindez páratlan élménye lehetett a látogatóknak, akik a szarvasbika tátott száján keresztül sétálhattak be a Hungexpo területére, s minden bizonnyal ugyanazt érezték, mint Semjén vadásztársa, Kovács Zoltán államtitkár, főszervező, aki a monumentális installációban megtestesítve látta a nemzet egységét, a természet sajátos körforgását és azt az összefogást, amelyet a magyar vadászok tanúsítottak. Érthető tehát, hogy az alkotó, Szőke Gábor Miklós sem fordított hátat a nemes állatnak, 2022 végétől tehát a Krisztina körúton, a Pénzmúzeum előtt szökell a magasba az óriási aranyszarvas, amely szintén elég éles vitát váltott ki a műértők körében, viszont vagy 200 millióval többe került, mint az agancsos megoldás.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/EPA/Anders Wiklund

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
palicsi-2
2023. szeptember 20. 17:28
Először azt hittem, hogy Kövér László Bayer show-ban kifejtett gondolatától szóló cikket szemlézett a mandi a Jelen-ből. Ez a gondolat pedig, azzal kapcsolatos, hogy egy svéd állampolgárt elborzaszt az, ami a magyar tankönyvben áll, a hazaszeretetről. Ezek szerint, a svédek él a hazaszeretet mint olyan, bűn. Ebből következik, hogy akkor, meg sem kell védeni a hazát, tehát felesleges nekik a NATO tagság!
abcd2k
2023. szeptember 20. 10:55
A cikkíró szerint a kapcsolatok romlása egy elkóborolt "tehén" kilövése miatt romlott meg. Tételezzük fel, hogy az állítás igaz, ebben az esetben a cikkíró a svéd diplomáciát III. Richárd kétes hírű magasságába emeli, aki ugy e az országát adta volna egy lóért. A svédek tehát a gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat feladták egy elkóborolt szarvastehén miatt. Hát ennyi eszük van.
nyúlgerinc
2023. szeptember 20. 10:35
Egy szakállas bácsi (Tamás Ervin) a zsinagógából....
google-2
2023. szeptember 20. 09:57
A cikkben mások - Medgyessy, Juszt stb. - vadászati szokásairól is szó van, vagy csak Semjénre korlátozódik a cikkíró? Jó vadász, rossz vadász.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!