Kételyek eloszlatva: megépül a szuperkórház

2023. szeptember 11. 18:58

Kiderült, a tervezési folyamat a végéhez közeledik, jelenleg a tervellenőrzés zajlik.

2023. szeptember 11. 18:58

„A kormánynak továbbra is eltökélt szándéka a Dél-Budai Centrumkórház (DBC) felépítése, azonban a körülmények miatt kénytelen átütemezni a projektet, amely így egy későbbi időpontban valósul meg” – nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére a projekt előkészítését irányító Bedros J. Róbert, miután a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében a kormány visszavonta néhány korábbi döntését a múlt héten.

A kabinet által visszavont határozatok közül az egyik a DBC megközelíthetőségének fejlesztéséről szól és egyebek mellett két autópálya-lehajtó építését tartalmazza. Bedros J. Róbert elmondta, mivel a külső kapcsolatokat – úthálózat, közművek – a szuperkórház környezetében várható fejlesztésekhez kell igazítani, a tervezést nem lehet száz százalékosan befejezni. Kiderült, a tervezési folyamat a végéhez közeledik, jelenleg a tervellenőrzés zajlik.

Az ukrajnai háború befejezése meggyorsíthatja a folyamatokat, de majd csak akkor szeretnék új határidőket mondani, amikor már biztosabbat tudunk”

– fogalmazott Bedros J. Róbert.

Nyitókép: Origo, illusztráció

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2023. szeptember 11. 20:58
Dél Pestnek meg marad a ,,dél tepsi..,, ugye..
Válasz erre
0
2
bunko-jobbos
2023. szeptember 11. 20:14
Nagyon kellene már, és mindannyian tudjuk, hogy a háború és a vírus miatt (majdnem)minden beruházás csúszik. Sajnos ez van, az élet nem egyenes vonal felfelé. Azt már csak remélem, hogy valami Habsburgról lesz elnevezve. Mondjuk Habsburg–Lotaringiai Mária Valéria főhercegnő Kórház vagy ilyesmi. Legalábbis, ha Szalay-Borzosra bízzuk az elnevezést. Nem gondoltam volna, hogy a Fidesz kormány ilyen gaztettre képes, ki is akadtam rendesen. Bazdmeg, átnevezik a Petőfi laktanyát. De mire? https://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/2023/09/11/atnevezik_a_petofi_laktanyat
Válasz erre
1
4
Unknown
2023. szeptember 11. 20:07
Mehet a ballibsi sivalkodás!!
Válasz erre
3
2
papamaci57
2023. szeptember 11. 19:37
Nekem csupán az a gondom, hogy a kórház a világhírű keserűvíz kutak (Ferenc József, Hunyadi) vízbázisának a védöterületén épülne meg, pedig a vízbázisok védelméről szóló kormányrendelet kifejezetten tiltja az ilyen jellegü létesítmények építését és működését.
Válasz erre
2
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!