Iskolaőrre támadt egy nő, felfüggesztett lett a vége

2023. szeptember 19. 09:54

Az eset az egyik IX. kerületi általános iskolában történt.

2023. szeptember 19. 09:54
null

A bíróság 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 27 éves nőt, aki a vele szemben intézkedő iskolaőrre támadt, miután megzavart egy tanítási órát és indulatosan viselkedett egy tanárral – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az eset az egyik IX. kerületi általános iskolában történt. A nő szeptember 11-én reggel – a becsengetést követően, előzetes időpontegyeztetés nélkül – azzal a céllal ment be az intézménybe, hogy a gyermeke osztályfőnökével beszéljen. A szülőt a portás felszólította, hogy álljon meg, ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta. 

Ekkor az intézmény formaruhát viselő iskolaőre, egy nő, többször felhívta a szülőt arra, hogy hagyja el az épületet, mivel tanítási idő van. A nő ennek ellenére kopogás nélkül bement a fia osztálytermébe, majd a tanári asztalnál álló osztályfőnököt emelt hangon, indulatosan kérdőre vonta. Időközben az iskolaőr is a terembe ért és közölte a szülővel, ha nem működik együtt, ki fogja vezetni. A vádlott továbbra is kiabált és közölte, hogy a sértett nem érhet hozzá, mire az iskolaőr azzal, hogy ilyen viselkedésnek nincs helye a tanteremben a gyerekek előtt, megfogta a szülő karját. 

A nő kirántotta a fogásból a kezét és két kézzel ellökte magától az iskolaőrt, aki ennek következtében a tanári asztalnak esett és a rajta lévő úgynevezett taktikai öv a földre esett. Ezt követően a sértett értesítette a rendőrséget – írták. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az iskolaőr a Büntető törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személy. A bíróság – jogerős ítéletében – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a nőt – olvasható a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

 

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik