Gyorsabb akart lenni a mentőnél – két ember meghalt miatta

2023. szeptember 05. 20:55

Nem engedte egy férfi, hogy a hozzátartozóját mentő vigye kórházba. Halálos baleset lett a vége.

2023. szeptember 05. 20:55
null

Egy dunaföldvári férfi 2021. szeptember 19-én este a családtagjainál tartózkodott. Az ügyészségi közlemény szerint egyik hozzátartozó rosszul lett, ezért mentőt hívtak. A mentők a későbbi sértettet kórházba akarták vinni, azonban ezt a családtagok megakadályozták azzal, hogy majd ők gépkocsival elviszik a sértettet a kórházba.

A családtagok a férfit beültették a vádlott gépkocsijába, melyben négyen utaztak, de a biztonsági övet senki sem használta.

A vádlott este az autóval Dunaújvárosban a 50 km/h sebesség helyett mintegy 120-133 km/h sebességgel száguldott, és egy kanyar előtt sem lassított.

A férfi a kanyarban elveszítette az uralmát a gépjármű felett, lesodródott az úttestről és egy lámpaoszlopnak ütközött. Az ütközés következtében az autó kettészakadt, a jármű két utasa az autóból kizuhant. Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A gépkocsi további utasai 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy ha a vádlott a megengedett sebességgel közlekedett volna, úgy a baleset nem következik be.

A vádlott vérében a balesetet követően amfetamint mutattak ki, ami azt jelenti, hogy a vezetés megkezdése előtt a férfi kábítószert fogyasztott, azt azonban igazolni nem lehetett, hogy a baleset időpontjában kábítószer befolyása alatt állt volna. Az elkövető büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd.

Nyitókép: Ügyészség

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iimre
2023. szeptember 06. 23:43
"Gyorsabb akart lenni a mentőnél – két ember meghalt miatta Nem engedte egy férfi, hogy a hozzátartozóját mentő vigye kórházba. Halálos baleset lett a vége." Természetes kiválasztódás: https://ripost.hu/insider/2023/09/meghalt-egy-ikrekkel-varandos-no-es-ferje-dunaujvarosban
Beszélgető
2023. szeptember 06. 17:42
Kicsit megkutatnám, hogy hogyan szerzett jogsit a cigó! A jogsiját aláírót is elítélném!
JonnyB
2023. szeptember 06. 15:07
Tegyük fel a kérdést: történt tragédia? Szerintem nem.
bf109g14
2023. szeptember 06. 10:03
Kiccsalád mindent is jobban akart tudni, de jött a fránya kanyar, és Lakatos Fittipaldinak nem adta ki az. Nyilván új gumik voltak a fostaligán, az övet meg rajságbúl nem kössük be. Természetes szelekció, szerencsére ártatlan külső áldozatok nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!