Hoppál: provokatív és szükségtelen
A kormánypártiak azonban nem ilyen lelkesek. Hoppál Péter, Pécs egyik országgyűlési képviselője a Mandinernek azt mondta, a Pécs Pride megrendezését a pécsiekkel egyetértésben kezdetektől fogva ellenezte, mert provokatívnak és szükségtelennek tartják. A helyiek különböző platformokon folyamatosan jelezték és jelzik a mai napig, hogy nem értenek egyet azzal, hogy a felvonulást a városukra erőltetik, 2020-ban több mint 11 ezer ember írta alá azt az online petíciót, amely a Pécs Pride megrendezése ellen tiltakozott.
„Sajnos a pécsi baloldali városvezetés sem akkor, sem azóta nem veszi figyelembe a pécsi emberek tömeges kérését,
hanem kezdetektől asszisztál ennek a provokációnak” – fogalmazott a fideszes politikus, aki állítja, Pécs befogadó és a kisebbségeket támogató város. Szerinte ezt támasztja alá az a tény, hogy tizenegy nemzetiségi önkormányzat működik a városban, akiknek rendszeresek a közösségi-kulturális rendezvényei.
„Pontosan emiatt szükségtelen és felesleges őket pajzsként felhasználnia a Pride mozgalomnak, elnyomásról és kirekesztésről beszélni, ugyanis a Pride mögötti erők erre is hivatkozva szervezik a pécsi felvonulást. Meggyőződésünk, hogy ezzel a provokatív rendezvénnyel sem a helyi nemzetiségeknek, sem pedig az LMBTQ közösség pécsi tagjainak nem segítenek, hanem csak nehezítik az életüket” – jelentette ki Hoppál, aki úgy véli, a meneten is zömében Budapestről és külföldről érkező aktivisták vagy a Pécsett egyetemre járó külföldi diákság vesz részt, támogatva a dollárbaloldal politikusainak aktív részvételével.