Egy régi kacagtató

2023. szeptember 04. 06:57

Szerinte a Fidesz-szavazók nem arra voksoltak, hogy újra ispánok legyenek Magyarországon, vármegyék és huszárok.

2023. szeptember 04. 06:57
Kövér László
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Ezúttal Kövér Lászlón próbál fogást keresni a Hírklikk szerzője, Föld S. Péter. Ám a Jelentés Magyarország mentális állapotáról című alkotás írója inkább a saját aggasztó állapotába enged betekintést.

Az egykori Ludas Matyi vicclap munkatársa azon élcelődik, hogy a házelnök Manasz kirgiz őseposz énekmondójának szoboravató ünnepségén arról beszélt: a magyar és a kirgiz kultúrának mély és közös gyökerei vannak, hiszen a magyarok a kereszténység felvétele előtt, illetve a kirgizek az iszlámra térésüket megelőzően ugyanazon közös közép-­ázsiai ősvallást, a tengrizmust gyakorolták. A jól értesült Föld S. ebből arra következtet, hogy Magyarország mára olyan lett, amit a Fidesz annak idején a háta közepére sem kívánt. 

Az egykori legvidámabb – bár távolról sem vidám – barakkból a legszomorúbb csatlós lettünk, leharcolt, reményét vesztett, kilátástalan hely lett

 – kesereg az alkalmi politológus-néprajzkutató. – »Ha ebből indulunk ki, már nem is annyira nevetséges, legföljebb mérhetetlenül szomorú, amit Kövér László a Manasz kirgiz őseposz énekmondójának szoboravató ünnepségén elővezetett.«

Szerinte a Fidesz-szavazók nem arra voksoltak, hogy újra ispánok legyenek Magyarországon, vármegyék és huszárok.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
F.Szabó
2023. szeptember 04. 18:26
Szinte semmiben sem értek egyet Föld S. Péterrel. De abban kivételesen igaza van, hogy ez a vármegyézés-ispánozás egy nagy marhaság.
Haramia
2023. szeptember 04. 10:00
Föld S. Péterke megerőltette magát. Egy Hírklikk, klikk, és már el is mentünk más értelmesebb oldalra. Reméljük Péterke szellemi gyarapodásának nincsenek objektív akadályai. Kognitív képességeinek teljes fegyverzetét még bírja.
gyzoltan-2
2023. szeptember 04. 08:17
"Az egykori legvidámabb – bár távolról sem vidám – barakkból a legszomorúbb csatlós lettünk, leharcolt, reményét vesztett, kilátástalan hely lett." -hát, van valóságtartama! -a túlzás ellenére, a magyarság számára feltétlenül... Viszont Magyarország helyzete, akár a cionista Brüsszel szervilis tartományaként, akár Izrael adoptációjára várva, talán nem mondható kilátástalannak... Ez lenne az alap... Ezt az állapotot tudomásul véve kellene a magyarságnak a helyes útra rátalálni, a helyes lehetséges megoldást megkeresni, alkalmazni... -alaptalan hőbörgés és elvakultság helyett..! Van, kell lenni megváltásnak!
RasPutin
2023. szeptember 04. 07:03
Kövér mély kereszténysége honnan ered? A családjából?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!