Az autósokat sarcolja Karácsony és Vitézy a Tisza és a DK asszisztálásával
Ezzel egyértelműen nőni fog a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők aránya Budapesten, többen fognak nélkülözni a fővárosban.
A dolog abszurditását csak fokozza, hogy közben úgy veszi az orosz nyersanyagot Nyugat-Európa, mintha nem lenne holnap.
– Aki megőrül, azt sem szerelheted le?
– Á, dehogynem. Bárkit, aki őrült, le kell szerelni.
De először kérniük kell.
– Csak ennyit kell tennie azért, és akkor leszereled? – kérdezte Yossarian.
– Dehogy, mert akkor már nem szerelhetem le.
Ez a 22-es csapdája. Bárki, aki ki akarja vonni magát
a harcállományból, az valójában nem őrült.
Ez a jelenet futott át rajtam a múlt héten, amikor megkaptam a hírt, hogy az európai uniós Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz listájáról lehúzták a Mol azon finomítói és egyéb beruházásait, melyek célja az lett volna, hogy képesek legyünk nagyobb mértékben leválni az orosz szénhidrogénről, csökkenteni függőségünket. A helyzet abszurd: a háború miatt az EU minden követ megmozgat azért, hogy gazdasági eszközökkel sújtsa az agresszort. Ennek részeként szankciók seregével kényszeríti a tagállamokat arra, hogy ne vásároljanak orosz termékeket. Nyilvánvalóan azt is tudják, hogy az átállást nem lehet meglépni egyik napról a másikra, hiszen több évtizedes anyagáram-struktúrák épültek ki az Európai Unió és Oroszország között. Ezért időt ad arra, hogy ezt a lépést elviselhető társadalmi költségekkel tegyék meg. És pénzt ígért, mert nyilvánvalóan üzletileg nem megtérülő beruházásokról van szó. Egész pontosan adott volna, mert a mostani döntés azt mondja:
le kell jönnöd, kedves Magyarország, az orosz cuccról, de sajnos ehhez mi nem tudunk segítséget adni,
mert bár megígértük, mégse; ruházz csak be saját költségeden, hogy egyáltalán képes legyél túlélni a versenyt a nyugat-európai finomítókkal, amikor a betiltott orosz helyett mást kell majd feldolgozni. Ez a finomítói probléma itt, Közép-Európában okoz fejfájást, a nyugat-európai szerencséseknek Jalta után nem a szovjetek építették ki az ellátási rendszereket. Talán arra gondolhattak, hogy „ti már úgyis szívtatok eleget a kommunizmus alatt, hozzá vagytok szokva”.
A dolog abszurditását csak fokozza, hogy közben úgy veszi az orosz nyersanyagot Nyugat-Európa, mintha nem lenne holnap. Egy friss elemzés szerint a háború kitörése óta az Európai Unió országai folyamatosan növekvő mennyiségű orosz lng-t vásárolnak. A Global Witness számításai szerint 2023 első hét hónapjában az EU országai 5,3 milliárd eurót költöttek orosz cseppfolyós gázra, és az orosz kínálat több mint felét vették meg.
A növekedés 40 százalékos! A legnagyobb vásárlók: Spanyolország és Belgium, illetve a Shell és a TotalEnergies. Most akkor miről is szól ez az egész? Nem egy politikailag támogatott piaci térfoglalásról?
(De amikor fel kellene szólalni, hogy az EU-tag Horvátország visszaélve monopolhelyzetével az egekbe emeli a tranzitdíjat, akkor nagy a csönd.)
Legyünk optimisták: talán azzal nyugtatták magukat, hogy a Mol erős vállalat, és képes ezeket a beruházásokat maga is elvégezni. Tényleg erősek vagyunk, csak épp azt felejtették el észrevenni, hogy talán „mindenidőklegnagyobbkormányzatielvonásának” áldozata a vállalat. A közép-európai kormányok, főleg a magyar, a háborús nyerészkedőnek titulált Moltól extraprofitadókkal mintegy 2 milliárd dollárt vettek el tavaly, és vesznek el idén is – úgy, hogy a tavalyi eredményünk idén közel a felére esik vissza. Mert közben már sok minden megváltozott, és a háborús nyerészkedés már távolabb van az energiacégektől, mint Makó Jeruzsálemtől – a vegyipar konkrétan veszteséges, az orosz kőolaj árelőnye eltűnt, a költségek viszont az egekben. Extraprofit nincs, de extraprofitadó van. Erre varrjál gombot! Az extraprofitadók jelentős forrásokat vonnak el a cégektől. És még az európai közösség sem segít. Mert az évi 2 milliárd dollár pont arra kellene, hogy végrehajtsuk azokat a beruházásokat, amik a jövőbe viszik a Molt.
Hogy fogjuk így a szükséges fejlesztéseket végrehajtani? Hogy fogunk így növekedni? Hogyan lesz profitunk holnap is, hogy jövőre is tudjunk adót fizetni? Ezt a jövőt esszük meg most.
Na, ez az igazi 22-es csapdája.
A szerző a MOL elnök-vezérigazgatója
(Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)