EU: „Kedves Magyarország, sürgősen le kell jönnöd az orosz cuccról – de ha nem baj, akkor semmit se segítünk neked ebben!”

– Aki megőrül, azt sem szerelheted le?
– Á, dehogynem. Bárkit, aki őrült, le kell szerelni. 
De először kérniük kell.
– Csak ennyit kell tennie azért, és akkor leszereled? – kérdezte Yossarian.
– Dehogy, mert akkor már nem szerelhetem le. 
Ez a 22-es csapdája. Bárki, aki ki akarja vonni magát 
a harcállományból, az valójában nem őrült.

Ez a jelenet futott át rajtam a múlt héten, amikor megkaptam a hírt, hogy az európai uniós Helyre­állítási és Rezilienciaépítési Eszköz listájáról lehúzták a Mol azon finomítói és egyéb beruházásait, melyek célja az lett volna, hogy képesek legyünk nagyobb mértékben leválni az orosz szénhidrogénről, csökkenteni függőségünket. A helyzet abszurd: a háború miatt az EU minden követ megmozgat azért, hogy gazdasági eszközökkel sújtsa az agresszort. Ennek részeként szankciók seregével kényszeríti a tagállamokat arra, hogy ne vásároljanak orosz termékeket. Nyilvánvalóan azt is tudják, hogy az átállást nem lehet meglépni egyik napról a másikra, hiszen több évtizedes anyagáram-struktúrák épültek ki az Európai Unió és Orosz­ország között. Ezért időt ad arra, hogy ezt a lépést elviselhető társadalmi költségekkel tegyék meg. És pénzt ígért, mert nyilvánvalóan üzletileg nem megtérülő beruházásokról van szó. Egész pontosan adott volna, mert a mostani döntés azt mondja: 

mert bár megígértük, mégse; ruházz csak be saját költségeden, hogy egyáltalán képes legyél túlélni a versenyt a nyugat-európai finomítókkal, amikor a betiltott orosz helyett mást kell majd feldolgozni. Ez a finomítói probléma itt, Közép-­Európában okoz fejfájást, a nyugat-európai szerencséseknek Jalta után nem a szovjetek építették ki az ellátási rendszereket. Talán arra gondolhattak, hogy „ti már úgyis szívtatok eleget a kommunizmus alatt, hozzá vagytok szokva”.

A dolog abszurditását csak fokozza, hogy közben úgy veszi az orosz nyersanyagot Nyugat-Európa, mintha nem lenne holnap. Egy friss elemzés szerint a háború kitörése óta az Európai Unió országai folyamatosan növekvő mennyiségű orosz lng-t vásárolnak. A Global Witness számításai szerint 2023 első hét hónapjában az EU országai 5,3 milliárd eurót költöttek orosz cseppfolyós gázra, és az orosz kínálat több mint felét vették meg.

(De amikor fel kellene szólalni, hogy az EU-tag Horvátország visszaélve monopolhelyzetével az egekbe emeli a tranzitdíjat, akkor nagy a csönd.)

Legyünk optimisták: talán azzal nyugtatták magukat, hogy a Mol erős vállalat, és képes ezeket a beruházásokat maga is elvégezni. Tényleg erősek vagyunk, csak épp azt felejtették el észrevenni, hogy talán „mindenidőklegnagyobbkormányzatielvonásának” áldozata a vállalat. A közép-európai kormányok, főleg a magyar, a háborús nyerészkedőnek titulált Moltól extraprofitadókkal mintegy 2 milliárd dollárt vettek el tavaly, és vesznek el idén is – úgy, hogy a tavalyi eredményünk idén közel a felére esik vissza. Mert közben már sok minden megváltozott, és a háborús nyerészkedés már távolabb van az energia­cégektől, mint Makó Jeruzsálemtől – a vegyipar konkrétan veszteséges, az orosz kőolaj árelőnye eltűnt, a költségek viszont az egekben. Extraprofit nincs, de extraprofitadó van. Erre varrjál gombot! Az extraprofitadók jelentős forrásokat vonnak el a cégektől. És még az európai közösség sem segít. Mert az évi 2 milliárd dollár pont arra kellene, hogy végrehajtsuk azokat a beruházásokat, amik a jövőbe viszik a Molt.

Na, ez az igazi 22-es csapdája.

A szerző a MOL elnök-vezérigazgatója

(Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)