Videón, ahogy egy józsefvárosi kocsmában székekkel ütik-verik egymást a vendégek

2023. augusztus 15. 10:40

Elszabadultak az indulatok.

2023. augusztus 15. 10:40
null

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a két férfival szemben, akik tavaly februárban megvertek két másik vendéget az egyik józsefvárosi sörözőben – szól az ügyészségi közlemény. Az egyik áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A két vendég a sörözőben italozott. Egyikük törzsvendégként a pultnál ülve meccset nézett, a másik terhelt pedig az egyik asztalánál ült a barátjával. Egy másik asztalnál italozott és beszélgetett a két későbbi áldozat is, akik az este folyamán szóváltásba keveredtek az asztalnál ülő vádlottal és annak barátjával. A szóváltás addig fajult, hogy a vádlott felállt az asztaltól, majd felvett egy széket és azt az egyik sértett feje irányába lendítette, a férfi azonban mindkét kezét maga elé tartva védekezett, majd rámarkolt a szék lábára, ezzel megakadályozva az ismételt támadást. A másik sértett mindeközben a vádlott háta mögött állt, és onnan igyekezett őt visszahúzni, így végül sikerült a széket kivenniük a támadó kezéből.

Az egész csetepatéról készült videót megtekintheti itt:

 

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik