Az elit erkölcsi bűnei bizony visszaütnek – közeleg a politikai földrengés

Románia politikai élete ismét forrong. Az események azonban jóval túlmutatnak az ottani történéseken. Kovács András írása.

Senki sem számított Laulauga Tausaga győzelmére.

Az MTI számolt be arról, hogy augusztus 22-én, kedden női diszkoszvetésben az amerikai Valarie Allman idén egyedül dobott 70 méter felett, és a tokiói olimpiai bajnok az ötödik sorozatig vezetett is. Ekkor azonban honfitársa,
Laulauga Tausaga 69,49 méterrel túldobta, és meglepetésre megnyerte a vb-t.
A londoni és riói ötkarikás aranyérmes horvát Sandra Perkovic csak ötödik lett.

Tausaga történetét az Index ismertette részletesen. Mint fogalmaztak, a 25 éves, részben hawaii, részben szamoai származású lánynál ugyanis „nem hordott még valószínűtlenebb világbajnokot a hátán a Föld”. Kiderült, igazából nem is érdekelte a sport, ha édesanyja nem olyan makacs és kitartó, Tausaga most valamelyik amerikai egyetem könyvtárosa.
A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy a sportolónő győzelmével annyira nem számolt senki, hogy aki a fogadóirodáknál feltett 100 dollárt Tausaga győzelmére, az 65-szörös pénzt, 6500 dollárt kapott cserébe.
Mint írták, a történelemben először amerikai nyerte a világbajnokságon a női diszkoszvetést. Allman a verseny után azt nyilatkozta, „keserédes érzések kavarognak bennem. (...) Fáj a vereség, de ha már ki kellett kapnom valakitől, az legyen egy amerikai. Amerikai arany és ezüst a világbajnokságon, ez azért csodálatos érzés”.
Hozzátették, Tausaga dobása után odarohant az edzőjéhez, John Dagatához, akinek csak ennyi jött ki a száján: „That‘s itt!”, magyarul „ez az”.
Az Index kitért arra is, hogy a friss világbajnok családfája bonyolult: hawaii, szamoai és afroamerikai vér is csörgedezik az ereiben, a nagymamája polinéz származású volt. Oahu szigetén született, és nagyon megviselte a tűzvész, amely elpusztította a szomszédos sziget, Maui egy részét, száz ember halálát okozva.
„Végig könnyekkel a szememben dobtam Budapesten”
– nyilatkozta.
Családjával hétéves korában költözött Mauiról San Diegóba, kezdetben a röplabdával, majd a kosárlabdával próbálkozott, de nem volt elég gyors, és nem is igazán érdekelte a sport. Középiskolában próbálkozott meg az atlétikával, és amikor először ellökte a súlyt, majd eldobta a diszkoszt, az edzője látta, hogy tehetséggel van dolga. Ennek köszönhette az ösztöndíját, hogy felvették az Iowa Állami Egyetemre. Kijutott a dohai, majd a eugene-i világbajnokságra, most pedig ott lóg a nyakában az aranyérem – ismertette az Index.
Nyitókép: MTI/Derencsényi István